Önvezető járművekhez intelligens gumi dukál

Autó

2016. március 3. csütörtök, 09:07

A Goodyear az IntelliGrip koncepcióabronccsal bemutatta az önvezető autók első generációjával kapcsolatos jövőképét a 2016-os Genfi Nemzetközi Autókiállításon.

A Goodyear IntelliGrip fejlett érzékelő technológiával rendelkező koncepcióabroncsot úgy tervezték, hogy kompatibilis legyen az önvezető járművek vezérlőrendszerével. Mivel az önvezető járművek a többi jármű, járművezető, gyalogos és a Smart City rendszerek adataira támaszkodnak, az olyan gumiabroncsok, mint például a Goodyear IntelliGrip koncepcióabroncsa, döntő szerepet játszhatnak az információcserében.

IntelliGrip 1 small

A Világgazdasági Fórum egyik tanulmánya szerint a városok arra számítanak, hogy az önvezető járművek a következő 10 évben valósággá válnak. Ezen kívül a 2015-ös J.D. Power U.S. Tech Choice Study arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztók az ütközés elleni védelmet tartják a legfontosabbnak az autóipari változások közül.

„Ahogy az önvezető autóknál egyre csökken a járművezetői beavatkozás, úgy nő az abroncsok szerepe, hiszen az abroncsok jelentik az elsődleges kapcsolatot az úttal” – mondta Joseph Zekoski, a Goodyear vezető alelnöke és műszaki igazgatója. A Goodyear koncepcióabroncsai a jövőben kettős szerepet játszanak: egyrészt kreatív platformokként funkcionálnak, ahol a hagyományos gondolkodás határait lehet feszegetni, másrészt a következő generációs technológiák kísérleti környezeteként is működnek.

IntelliGrip 4 small

A fejlett érzékelő technológiának és a futófelület különleges kialakításának köszönhetően a Goodyear IntelliGrip koncepcióabroncsa érzékeli az útviszonyok többségét, beleértve az útfelszínt és az időjárási körülményeket. Az IntelliGrip alkalmazza a Goodyear aktív kopás- és keréknyomás-figyelő érzékelős rendszerére épülő továbbfejlesztett aktív kopás technológiát is, mely a gumiabroncs és a jármű állapotának felmérésére szolgál. A Goodyear speciális algoritmusokat fejlesztett ki az olyan változók figyelemmel kísérésére, mint a keréknyomás és az abroncshőmérséklet, melynek révén jobban fel lehet becsülni a gumiabroncs állapotát, ami a jármű önvezető irányítási rendszerének optimalizációját eredményezi.

Amellett, hogy érzékeli az útviszonyokat és az abroncs állapotát, a gumiabroncs a jármű központi számítógépes rendszerével is kommunikál, amely hozzájárul a jobb vezetési teljesítményhez és a magasabb biztonsághoz. Ha a gumiabroncs nedves vagy csúszós utat érzékel, az önvezető jármű hozzáigazítja a sebességét. Emellett elvárás, hogy rövidüljön a féktávolság, legyen jobb a kanyarodási reakció, illetve hogy az abroncs optimalizálja a stabilitást, és támogassa az ütközés-megelőzést is.

IntelliGrip 3 small

A Goodyear számos autógyárral működik együtt annak érdekében, hogy ezt a technológiát minél jobban a gyártók igényeihez igazítsák, és kompatibilis legyen olyan funkciókkal, mint az elektromos menetstabilizáló rendszerek, a fékvezérlő rendszerek és a futóművezérlő rendszerek.

Az IntelliGripben alkalmazott mikrochipet a Huf vállalatcsoporttal együttműködve fejlesztették ki, mely csoport a mechanikus és elektromos zárrendszerek, abroncsnyomás-ellenőrző rendszerek és telematikai rendszerek vezető, globális autóipari gyártója.

Forrás: www.formula.hu – RSS