Nyártól a 4-3-1-2-es formációra válthat a Milan?

A legfrissebb hírek szerint Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője azt fontolgatja, hogy a következő idényben a 4-3-1-2-es formációt fogja alkalmazni.

Gattuso tavaly novemberben vette át a csapat irányítását, de hamar felhagyott a Vincenzo Montella által preferált háromvédős rendszerrel és visszatért a klasszikus 4-3-3-as formációhoz, amely sikeresnek bizonyult. A Milan fantasztikusan kezdte a 2018-as esztendőt és ez a lendület egészen áprilisig kitartott, viszont ezt követően visszaesett a teljesítmény és nem igazán jöttek az eredmények.

A Premium Sport beszámolója szerint Gattuso készen áll változtatni taktikai szempontból és a 4-3-3 helyett a 4-3-1-2-es felállást fogja előnyben részesíteni a 2018/2019-es idényben. Gattuso tehát visszatérhet a gyökerekhez és arra a játékrendszerre építheti fel a csapatát, amellyel korábban Carlo Ancelotti nagy sikereket ért el a Milan kispadján.

Ez a változtatás elsősorban a támadójáték fellendítését szolgálná. Az elképzelés az, hogy Hakan Calhanoglu szélről a pálya közepére húzódna és támadó-középpályásként a két csatár mögött szerepelne.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS