Női U18-as vb: Spanyolország jobb volt – nem jutott legjobb négybe a csapat

u18vbnoi02

Három góllal jobbak voltak a spanyolok.

u18vbnoi02

13-10-re kikapotta Fragó-csapat a belgrádi vb negyeddöntőjében, így az 5-8. helyért játszhat a gárda.

„A spanyolok négy klasszis játékosa ki volt osztva, ki fogja le, de az elején sajnos borzalmasan kezdtünk, voltaképpen el is veszítettük azonnal a meccset. Kétszer álltunk ugyan talpra, egyszer 4-0-nál, utána 9-4-nél, de ez kevés volt. A negyedik negyed előtt bíztunk a csodában, miközben már az is csoda volt, hogy feljöttünk 11-9-re, de miután az ellenfelünknél több jó egyéni teljesítményt láthattunk, nincs más választásunk, mint fejet hajtani előttük, hiszen igazságos eredmény született. Az a borzalmas ebben az egészben, hogy egy éve arról beszélünk, arra készülünk, hogy ha nálunk van a labda, abból nem kaphatunk gólt , hogy ez kulcskérdés – erre fel rossz passzok, rossz döntések miatt fordultak többször le rólunk. Ez azért fájó, mert felállt védekezésünk ellen ők sem mentek többre, ilyenkor ők sem tudtak kibontakozni. Mi sem vagyunk rosszak, továbbra is tartom, ez egy ígéretes korosztály, ugyanakkor amint kilépünk a magyar utánpótlás-bajnokságból a nemzetközi porondra, minden négyzetcentiért meg kell küzdeni, ami úgy tűnik, még mindig nincs jelen a mi pólókultúránkban. Tekintettel arra, hogy a vízilabda töretlen híve vagyok, azt kell őszintén mondanom, ha szellemileg nem tudjuk felvenni a versenyt, annak ez lesz a következménye” – mondta Faragó Tamás az mvlsz.hu-nak.

U18-as leány vb, negyeddöntő:

Spanyolország-Magyarország 13-10 (4-2, 5-2, 2-5, 2-1)
Gólszerzők: Guiral 4, Aznar 3, Arias 2, Morell 2, Farre, Arino, ill. Petőváry 3, Utassy 3, Ármai, Faragó B., Kudella, Rybanksa

További eredmények:

Augusztus 31., péntek:

A 15. helyért:
Szerbia-Argentína 18-8

A 13. helyért:
Brazília-Dél-Afrika 10-7

A 9-12. helyért:
Üzbegisztán-Új-Zéland 2-10
Kanada-Kazahsztán 16-7

Negyeddöntő:
Görögország-Kazahsztán/Oroszország, 17:50
Egyesült Államok-Olaszország, 19:20
Hollandia-Ausztrália, 20:40

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS