Női A-válogatott: Jó meccsre készülünk az Eb-ezüstérmes ellen

Hétfő délutánra biztossá vált, hogy a tervek szerint megrendezik a keddi Magyarország-Dánia női A-válogatott vb-selejtezőt.

A nyári Európa-bajnokságon döntőt játszó dán csapat a kontinenstorna fináléja után játékosai sztrájkja miatt került be a hírekbe: a szövetséggel szembeni rendezetlen pénzügyi vita miatt a csapat múlt pénteken nem játszotta le lekötött felkészülési mérkőzését Hollandia ellen. Szombat este a dán labdarúgók érdekvédelmi szervezete közleményben jelezte, hogy amennyiben szövetség nem teljesíti haladéktalanul a feltételeiket, nem lépnek pályára a Magyarország elleni vb-selejtezőn sem. Az utolsó pillanatokban végül sikerült mindenki számára elfogadható megoldást találni a régóta húzódó problémára, így a dánok hétfőn elutaznak Magyarországra, és kedden pályára lépnek Gyirmóton a mieink elleni vb-selejtezőn.

Markó Edina, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés előzményéről szólva elmondta: bár a mieink végig úgy készültek, hogy csak a saját feladatukra fókuszáltak, a bizonytalanság semmiképpen nem tett jót a felkészülésünknek.

– A bizonytalanság soha sem jó, de mi végig megpróbáltuk kizárni a dánok felől érkező híreket, és csak a saját feladatunkra koncentráltunk. Nem lehet megmondani, hogy a dánoknál miként csapódik majd le a válogatottjuk körüli hercehurca, de ezzel nekünk nem is kell foglalkozunk, továbbra is kizárólag a saját játékunkkal törődünk – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina.

A múlt csütörtöki, skótok elleni felkészülési mérkőzésen több játékos betegség és sérülés miatt nem volt megfelelő állapotban, mostanra azonban a bokasérüléssel bajlódó Sipos Lilla kivételével mindenki egészséges, és pályára léphet Dánia ellen.

– A skótok ellen a védelmünk sosem látott összetételben játszott, emellett Jakabfi Zsanettet és Csiszár Henriettát is le kellett cserélni betegsége miatt, ilyen körülmények között nem tudtunk legjobb tudásunk szerint teljesíteni a mérkőzésen. Ezzel együtt az első félidei teljesítményünk vállalható volt, megvolt az esélyünk a gólszerzésre is. Pozitívum viszont, hogy több olyan játékos is pályára lépett, aki ideális körülmények között kevesebb szerepet kap a válogatottban, és egyikük sem okozott csalódást – tette hozzá Markó Edina.

A válogatott stábja a tíznapos összetartást úgy építette fel, hogy a játékosok a dánok elleni mérkőzésre kerüljenek a legjobb formába, ebből a szempontból nem volt meglepetés, hogy a skótok ellen még kissé tompán játszott a csapat. A dánok ellen azonban egy friss magyar válogatott sem számít esélyesnek a pontszerzésre, ennek megfelelően Markó Edina nem az eredményt tekinti elsődlegesnek, hanem azt várja a játékosoktól, hogy az eredménytől függetlenül jó meccset játsszon kedden délután.

– Ismerjük az erőviszonyokat, tisztában vagyunk a realitásokkal, ezért nem eredményben gondolkodom, a legfőbb elvárásom az, hogy jó meccset játsszunk Európa egyik élcsapata ellen. Az elmúlt időszakban lejátszott felkészülési meccseink alapján erre megvan minden esélyünk, többször is bizonyítottuk, hogy egyetlen riválisunktól sem kell félnünk, képesek vagyunk megszorítani a magasabban rangsorolt válogatottakat is – fogalmazott a szövetségi kapitány.

A Magyarország-Dánia vb-selejtező 18.00 órakor kezdődik Gyirmóton, találkozóra ingyenes a belépés.

A magyar válogatott Dánia ellen készülő kerete:

Kapusok

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Németh Júlia (Ferencvárosi TC)

Védők

Szeitl Szilvia (Ferencvárosi TC)
Tóth Alexandra (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tálosi Szabina (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Csiki Anna (Ferencvárosi TC)
Balogh Henrietta (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)

Középpályások

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Rácz Zsófia (PSV Eindhoven)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer04 Leverkusen)
Nagy Ágnes (Ferencvárosi TC)
Magyarics Zoé (FC Südburgenland)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg)

Csatárok

Vágó Fanni (SKN ST. Pölten)
Németh Loretta (Apollon Ladies FC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS