Nem volt kérdés a Kaposvár-Honvéd meccsen

HonvedKSI20170318

Idegenben tudott nyerni a Honvéd, ezzel megnyerte az alsóházat és a kilencedik helyen végzett a férfi Ob I-ben.

HonvedKSI20170318

 

Az első meccset 9-5-re húzta be a Honvéd, míg a másodikon is sem volt sok kétség a kőér utacaiak sikere felöl.

A találkozón bekezdett a vendég gárda, Gyárfás majd Shimizu duplagóljával már 3-0-ra vezetett. A második nyolc percben Fejős centerezett egyet, 4-0. Ezek után próbált közelebb jönni a Kaposvár, de nem tudott, hiszen a nagyszünetben 2-6 állt az eredményjelzőn. A harmadik nyolc percben felcsillant a remény a hazaiak előtt, hiszen Vindisch már kétgólra hozta fel a Kaposvárt, 6-8. A záróakkordban Gyárfás és Szivós lerendezte a mérkőzést, hiszen hat perccel a vége előtt már 10-6 volt a vendégeknek. A végén még egy egy gól született, így lett 7-11.

A 9. helyen így a Honvéd végzett, míg a 10. pozícióban a Kaposvár zárt a 2016/2017-es szezonban.

Férfi Ob I., 9. helyért: 

Kaposvár VK – RacioNet Honvéd 7-11 (0-3, 2-3, 4-2, 1-3)
Gólszerzők: Berta 2, Vindisch 1, Sántavy 1, Dobos 1, Juhász-Szelei 1, Kovács O. 1 ill. Szivós 4, Gyárfás 3, Shimizu 2, Simon R. 1, Fejős 1

A párharcot a Honvéd nyerte 2-0-ás összesítéssel)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS