Nem félünk a lótól

Sérülés miatt az alapozást kihagyta, csak 2016 márciusában kezdett teljes erőbedobással edzeni, mégis korosztályos Európa-bajnoki érmeket szerzett Gulyás Michelle. Nem csoda, hogy 16 éves sportolót választották az év legjobb leány utánpótlás-öttusázójának. A jelek szerint jól tette, hogy néhány éve a neki nyomasztó szertorna helyett a változatos sportágat választotta.

reb Gulyás Michelle 2016-os szezonja – ahogyan a legtöbb öttusázónak – 2015 őszén indult. Csakhogy a KSI fiatalja majdnem be is fejezte az évet akkor szeptemberben, hiszen lovasbalesetet szenvedett.

gulyas_michelle

Gulyás Michelle remek évet tudhat maga mögött  •  Forrás: pentathlon.hu

„Ugratáskor leestem, eltörött a bokám, amelyet ráadásul műteni kellett, így hosszú ideig nem edzhettem” – jegyzi meg a 16 éves sportoló. Antigravitációs futópadon és jégkamrában kezdte meg a munkát 2016 januárjában, hogy aztán márciusban már ismét az öttusa különböző terepein lássuk. Gulyás a lóra sem félt visszaülni, hiszen mint mondja, ő is hibás volt a balesetkor, így gyorsan visszaszokott az edzésbe.

Ilyen indítás után meglehetősen képlékeny volt, mire viheti a versenyévadban, de a hazai válogatóversenyeket követően eldől: indulhat a világeseményeken. Noha kora szerint még az ifjúsági B korosztály tagja (15-16 évesek), az eggyel idősebb ifjúsági A korcsoport (17-18 esztendősök) világ- és Európa-bajnokságán is lehetőséget kapott. Az idősebbek Eb-jén Strobl Anitával szerzett bronzérmet a váltóban, a saját korosztálya kontinensviadalán pedig szinte tarolt: egyéniben második lett Solihullban, továbbá a Péter Rebeka és Turbucz Anna alkotta csapattal is a dobogó második fokára állhatott fel.

„Mindegyik világverseny jó tapasztalatként szolgált – jegyzi meg Michelle. – Nem vagyok izgulós, de más Európa-bajnokságon versenyezni, mint hazai eseményen, így hasznos, ha megtanulom kezelni a jelentős viadallal járó plusz feszültséget. Igazán nem gondoltam volna, hogy ennyi érmet szerzek, főleg azután, ahogyan indult az év, ezért különösen feldobtak a sikerek. Az pedig, hogy ráadásul én lettem a legjobb leány utánpótlás-versenyző, a hab volt a tortán.”

A beszélgetésünk során a leány többször is megjegyzi, milyen sokat számít a családi segítség, illetve, hogy az egyesületében, a KSI-ben remek a hangulat és a társaság. Nemcsak az eredmények, hanem a közösség miatt is érdemes volt 2011-ben a szertornáról az öttusára váltania.

„Lelkileg nagyon megterhelt a torna, az öcsém pedig öttusázott, és az ő révén találkoztam a sportággal, amelyet végül Schumacher Ákos szerettetett meg velem. Változatos műfaj, sok edzésem van, de sosem kötelességből veszek részt rajtuk, hanem mert szeretem, amit csinálok. Igaz, a tanulással nehéz összeegyeztetni, mert erős gimnáziumba járok, szerencsére azonban megtaláltam az egyensúlyt. Felmentett vagyok testnevelés alól, így például mindennap van egy plusz órám tanulni.”

A pályán elsajátított ismereteket pedig a 2017-es világversenyeken kamatoztatná: szeretné megállni a helyét az ifjúsági A-sok között.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS