Nem engednek a százból

Továbbra sem tudnak hibázni a magyarok a Minszkben zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon: minden egység elődöntőbe vagy fináléba jutott a 200, az 500 és az 1000 m-es távon.

reb A csütörtöki nyitányhoz hasonlóan pénteken is csak előfutamokat és elődöntőket rendeztek a remek minszki kajak-kenu pályán, amelyen az utánpótlás idei legfontosabb eseményét, az ifjúsági és U23-as világbajnokságot tartják.

Abban is hasonlított az előző naphoz a forgatókönyv, hogy minden magyar legalább elődöntőbe vagy fináléba került.

lucz_dora_duisburg_mkksz

Lucz Dóra remekelt pénteken  •  Forrás: MKKSZ

Kezdjük a sort azokkal, akiknek nem kellett ráadást evezniük, hanem közvetlenül az előfutamból léptek az éremért zajló csatába. Női kenu számokban majdnem mindenkinek sikerült ez: ifjúsági C–1 500 m-es Nagy Bianka megnyerte a futamát, akárcsak az U23-asok között ugyanezen a távon Lakatos Zsanett. Nagy másolta a teljesítményét a rövidebb, 200 m-es távon, viszont az U23-as sprinterek között induló Takács Kincső lemaradt az azonnali finálét jelentő helyről, így ő még az elődöntőben lesz érdekelt. Az ifjúsági C–2 200 m-es Bónyai Regina, Molnár Rebeka duó ellenben a döntőre hangolhat.

A Kállai Róbert Gida, Némedi Kristóf, Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron összetételű ifjúsági C–4 1000 m-es egység és a Nádas Bence, Noé Bálint, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás alkotta az U23-as K–4 1000 m-es is diadalmaskodott futamában, és készülhet a fináléra. A kajakos lányok sem akartak lemaradni a többiek mögött, így mindkét páros futamgyőztesként döntőbe lépett 500 m-en: az ifjúságiak között Racskó Fruzsina és Gazsó Dorka, míg az idősebbeknél Hagymási Réka és Takács Tamara. A Petró Erik, Varga Ádám, Erdőssy Csaba, Mozgi Milán ifjúsági K–4 1000 m-es egység két futamban harcolta ki a finálét.

A számos indulót felvonultató mezőny miatt Homonnai Luca (ifjúsági) és Lucz Dóra (U23) hiába győzött magabiztosan, elődöntős siker is kellett az éremcsatához, amelyet mindketten meg is szereztek. A rövidebb távon, 200 m-en is győztek az első felvonásban, de a sprinttávon szintén nem szerezhettek azonnal döntős indulási jogot, a második felvonás szombaton következik.

Ami a nap zárását, a 200 m-es előfutamokat illeti: Kuli István (ifjúsági K–1), Némedi Konrád (ifjúsági C–1), Birkás Balázs (U23 K–1), Korisánszky Dávid (U23 C–1), az ifjúsági Kirkov Valentin Iván, Kuli István és az U23-as Balaska Márk, Birkás Balázs kajakkettős is készülhet a szombati elődöntőre.

A hétvége első napján az 500 és 1000 m-es finálékat, illetve a sprinttáv elődöntőit rendezik meg a fehérorosz fővárosban.

Az összes eredményt ITT, a csütörtöki összefoglalót pedig ITT találja.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS