“Nem becsüljük le az ellenfelünket” – Gattuso

Ma este hosszú szünet után folytatódik az Európa Liga. A Milan ezúttal Bulgáriában lép pályára, az ellenfél a Ludogorets lesz a legjobb 16 közé jutásért. Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője mellett Davide Calabria is jelen volt a meccs előtti sajtótájékoztatón.

“Tiszteljük a Ludogoretset. Az elmúlt hat évben több mérkőzést játszottak a nemzetközi porondon, mint mi. Egyáltalán nem becsüljük le őket. Számos együttes, a Real Madrid, a Liverpool és a Lazio is küzdött ellenük. Tanulmányoztam őket és tudom, hogy gondot okozhatnak nekünk. Három vagy négy olyan támadójátékosuk van, akik a különbséget jelenthetik. Nem szabad túl sok területet engednünk nekik. A támadásaiktól félek a leginkább. Mindig van első alkalom. A nemzetközi megmérettetéseket tekintve az ellenfél játékosai tapasztaltabbak, de ez nem befolyásolja az önbizalmunkat. Éppen ellenkezőleg: segít megértetni, hogy nem szabad lebecsülnünk őket.” – mondta Gattuso.

“Teljesen értelmetlen lenne számolgatni az Európa Ligában. A legjobb 32 között az összes csapat erős. Mi vagyunk az AC Milan és az elmúlt 30 esztendőben nagyon sokat nyertünk Európában. Nagy felelősség van rajtunk. Az olasz bajnokságra és a kupára is gondolnunk kell. Hosszú éveken át játszottam ezért a klubért és sohasem számolgattunk.”

“Jó időszakban vagyunk és folytonosságot akarok adni azoknak a játékosoknak, akik az utóbbi időben jobban teljesítettek. Az idő a többiek számára is el fog jönni. Őszintén hiszek ebben. Kevesebb rotálást végzek, mert a játékosok gyorsan regenerálódtak és nem látok fáradtságot. Nagyon keményen dolgoztunk és sok áldozatot hoztunk. Azt is mondhatnám, hogy ez már egy másik csapat, mert erőnlétileg fejlődtünk és megváltozott a mentalitásunk is.”

Davide CALABRIA: “Csak mérkőzésről mérkőzésre gondolkodunk. Nem könnyű három naponta mérkőzést játszani, de 100 százalékot kell beleadnunk, különben nehézségeink lesznek. Csak a mai meccsre koncentrálunk, majd ezután fogunk csak a vasárnapra gondolni. Itt vagyunk az Európa Ligában és tovább kell jutnunk a következő körbe. Az ellenfélnek jó játékosai vannak és nagyon gyorsak. Óvatosnak kell lennünk és megállítani őket. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de hiszünk a bennünk rejlő potenciálban.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS