Négyre szűkült a mezőny

A Tigers, a Crushers, a Bad Bones és a Rebels jutott a Berény Sport Divízió II. elődöntőjébe.

A párosítások alapján egyértelműen nehéz összecsapásra számíthattak a hazai együttesek. Talán a Szombathelynek volt nehezebb dolga a negyeddöntőben, de végül átverekedte magát a Budapest Titans-en.

Az első Crushers TD: a kupac alján Tatár István (11)

Az első Crushers TD: a kupac alján Tatár István (11)

És most azt sem lehet elmondani, hogy az offense lazsált volna a Zúzóknál. A védelem hozta szokásosan remek formáját és megálljt parancsolt a Titánok támadásainak. Szombathelyen viszont már az első negyedben megszerezték a vezetést a vendéglátók Tatár István futott TD-jének köszönhetően. Ezt követően viszont sokáig egyik csapat sem tudott pontokat vinni az első félidőben. A Crushers és a Titans is jól védekezett. 6-0 volt a szünetben.

A Titans (fehérben) küzdött nem nem tudta áttörni a hazai defense-t

A Titans (fehérben) küzdött, de nem tudta áttörni a hazai defense-t

A harmadik negyedben a Titánok megpróbáltak mindent a pontszerzés érdekében, de nem sikerült nekik. Viszont a Zúzóknak sem ment annyira a szekér. Az utolsó játékrészre maradt a döntés, ahol már a Szombathely dűlőre vitte a dolgot. Hasznos Sebastian ért be az end zone-ba. Ez döntötte el véglegesen a találkozót, de Horváth Balázs még egy mezőnygóllal megtoldotta a Crushers pontjainak a számát, így 15-0-ra nyert a Szombathely, amely a legutóbbi 5 mérkőzésén nem kapott pontokat.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Szombathely Crushers-Budapest Titans 15-0 (6-0, 0-0, 0-0, 9-0)
Pontszerzők: Tatár István, Hasznos Sebastian 1-1 TD, Horváth Balázs 1 FG.

Gildo Neyer, a Szombathely Crushers vezetőedzője: A támadósorunknál látható volt a fejlődés, hiszen csak ez az egységünk vitt fel pontokat az eredményjelzőre. A Titans játéka a legutóbbi találkozónkhoz képest változott egyértelműen, de igyekeztünk mi is változtatásokat eszközölni. A végén a jobb csapat nyert. Most már a Rebels-re készülünk és videókat nézünk róluk.

Fábián Krisztián, a Budapest Titans vezetőedzője: hamarosan…

 

Két olyan csapat találkozott még szombaton, akiknek volt egy-egy import a keretében. A Szekszárd Bad Bones-nál Richard Chimmy Chungong a védelmet erősítette, míg a Wolverines-nál Tyrone Notice az offense emblematikus figurája volt.

Novakov Dávid (41) jól hangolt az elődöntőre

Novakov Dávid (41) jól hangolt az elődöntőre

A kiélezett meccs viszont elmaradt, hiszen már az első félidőben óriási fölényre tettek szert a Rosszcsontok. Az első negyedben kezdett kirajzolódni a különbség a két együttes között. Először viszont a hazaiak defense-e parádézott. Chungong egy fumble return TD-vel szerezte meg a vezetést, majd Poór Attila egy blokkolt punt után szerzett hatpontost. Az offense sem maradt ki a kezdeti pontzuhatagból, az egyre jobban formába lendülő Novakov Dávid futásával nőtt a hazaiak előnye. Balázs Szabolcs mindhárom TD után berúgta az extrát. A folytatásban továbbra is a Szekszárd akarata érvényesült. Novakov duplázta meg pontjainak számát, majd Szőr Dominik váltotta 6 egységre Lukács Dániel átadását. 33-0 volt a félidőben. Kilátástalan helyzetben voltak a Rozsomákok.

Tyrone Notice (2) most nem volt elég

Tyrone Notice (2) most nem volt elég

A második félidőben már összeszedettebb volt a Wolverines. Két play után Tyrone Notice futott be a végzónába, majd Notice Kádár Gergőnek passzolt pontosan a kétpontos extráért. A Szekszárd viszont két csattanós választ is adott: Gyurkó László futásával és Zsongor Ákos elkapásával érvénybe lépett a mercy rule és beindult a futóóra. Az utolsó játékrészben ugyan Notice-nak sikerült még beérnie az end zone-ba, de ez már csak szépségtapasznak volt jó 46-14-re győzött végül a Szekszárd Bad Bones.

Fotók: Vörös József

Szekszárd Bad Bones-Wolverines 46-14 (21-0, 12-0, 13-8, 0-6)
Pontszerzők: Novakov Dávid 2 TD, Richard Chimmy Chungong, Poór Attila, Szőr Dominik, Gyurkó László, Zsongor Ákos 1-1 TD, Balázs Szabolcs 4 XP, illetve Tyrone Notice 2 TD, Kádár Gergő 1 PAT.

Greiling Mihály, a Szekszárd Bad Bones offensive koordinátora: Ahogy terveztük, a védelmi stratégiát felépítettük az import játékos ellen, ami szerencsére jól sikerült, ez volt a mérkőzés döntő tényezője. Jó formában vagyunk, a fiatalok kezdik érteni és élvezni a meccseket, ami nagyon fontos. Az offense is kezd magasabb szinten játszani, és ami fontosabb, nem vagyunk már egysíkúak itt sem. Lehetett volna szorosabb is a meccs, de szerencsére az elején koncentráltak voltunk és el is döntöttük az első negyedben a továbbjutást. Ám már készülünk a Tigers ellen, ott sokkal nehezebb dolgunk lesz, de ha az elmúlt hetek formáját tudjuk hozni, akkor ott lesz keresnivalónk.

Kádár Gergő, a Wolverines elkapója: Sajnos nagyon foghíjasan kellett elutaznunk Szekszárdra, többen sérülés miatt voltak kénytelenek kihagyni a meccset, többen pedig az érettségi miatt mondták le, így körülbelül 22 ember állt Balogh Kornél vezetőedző rendelkezésére! Rengeteget hibáztunk, amit a Bad Bones kegyetlenül kihasznált! A legfontosabb meccsen nyújtottuk messze a legrosszabb teljesítményünket, ami nem tükrözi a szezonunkat. Nagyon fájó a vereség, hiszen a bajnoki cím volt a célunk! Külön köszönet Tyrone Notice-nak akitől rengeteget tudtunk tanulni ebben a szezonban és jobb játékosokká tudtunk válni! Egy nagyon jó játékost és egy még jobb embert ismerhettünk meg a személyében!

 

Vasárnap keleti rangadót vívott egymással a Gladiators 2 és a Tigers Nyíregyházán. Papíron a Tigrisek voltak az esélyesei ennek a párharcnak és ezt a találkozó első félidejében érvényesítették is.

Verdes Dávid (labdával) fontos elkapásokat mutatott

Verdes Dávid (labdával) fontos elkapásokat mutatott

A hazaiaknak nagyon jól kezdődött a találkozó. A Gladiátoroké volt az első támadás, de Sergii Ovcharenko gyorsan leszedte a levegőből Kondorosi Attila átadását. Ezt követően Verdes Dávid elkapásával szerezték meg a vezetést a Tigrisek. Sviatkó Gábor extráját viszont Hartai Gábor blokkolta. A második játékrészben a Tigers egy magabiztos előnyt tudott felépíteni. Benő Márk és Tóth Gábor futásaival sok yardot tudott előre lépdelni a Nyíregyháza, végül előbbi 6 yardról beért az end zone-ba. Konkoly Péter kétpontos elkapásával 14-0-ra módosult az állás. A Gladiátoroknak már több szép megmozdulása is volt, Palágyi Dánielnek egy 55 yardos elkapás is összejött, de Németi Soma kezébe is több labda került. Azonban egyelőre nem tudtak TD-t vinni. A Tigrisek viszont folytatták, ahol abbahagyták, ezúttal ismét Verdes volt eredményes egy 12 yardos elkapással. A félidő végén a Gladiators támadt, de Kondorosi újabb átadását Sergii Budilov szerezte meg, és a labdával egészen az end zone-ig futott. Itt Verdes a kétpontost is értékesítette. A játékrész legvégén Budilov szerzett egy újabb interceptiont, ám azt nem tudta visszahordani.

Németi Soma (9) sokszor csillogtatta meg tudását

Németi Soma (9) sokszor csillogtatta meg tudását

A második félidőben mindkét együttes több hibával játszott, ami nemcsak a játékban, de a sárga zászlós büntetésekben is megmutatkozott. A vendégek is és a hazaiak is többször közel jártak a pontszerzéshez, de nem sikerült egyiküknek sem módosítania az eredményen, így a Tigers magabiztos első félidei játékkal és egy stabil védekezéssel 28-0 megnyerte a párharcot és a legjobb négy közé jutott.

Fotók: Tamás Mercédesz

Nyíregyháza Tigers-Gladiators 2 28-0 (6-0, 22-0, 0-0, 0-0)
Pontszerzők: Verdes Dávid 2 TD, Benő Márk, Sergii Budilov 1-1 TD, Verdes Dávid, Konkoly Péter 1-1 PAT.

Dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers megbízott sportigazgatója: Számomra rendkívül izgalmas mérkőzés volt, hiszen a Gladiators védelme tartogat néhány igazán jó képességű játékost, akik ellen mindig résen kell lennie az embernek. A védelmünk nagyon határozottan játszott, megadva ezzel a lehetőséget a támadóinknak, hogy pontokat tegyenek a táblára. Sikerült felnőni a feladathoz és már az első félidőben eldöntöttük a találkozó sorsát, így a második félidőben már az időt is tudtuk menedzselni. Számomra érthetetlen volt, az ellenfél részéről a második félidőben elkövetett sorozatos durva “szabálytalanság-halmaz” a labda mindkét oldalán, de a játékos nyilván egy taktikát követ, remélem jövőre az edzőik egy átgondoltabb stratégia mellett döntenek majd, ami kevésbé sérülésveszélyes és inkább a játékra koncentrál majd. Köszönjük a rengeteg szurkolónak, valóban remek érzés volt ennyi ember előtt játszani, reméljük a Szekszárd ellen is legalább ennyien kilátogatnak majd.

Kálmán Attila, a Gladiators 2 vezetőedzője: Tisztességesen felkészültünk a mérkőzésre, csupán egy nyitott kérdés maradt, hogy hány „légióssal” fog kiállni a Nyíregyháza. Az eredményből látszik, hogy elég sokból, főleg a Tigers defense-e állt a HFL-ben edződött ukrán játékosból, akikkel az első félidőben fizikálisan nem tudta felvenni a versenyt a mi, valóban főleg fiatalokból álló offense-zünk. A második félidőben viszont felkeményedtünk és abszolút egyenrangú felek voltunk. Sajnos meghatározó volt, hogy az első félidő legelején és legvégén eladtunk egy-egy labdát, amiből könnyű pontokat szerzett az ellenfél, de különösen azért kár, mert mindkétszer rögtön válaszolhattunk volna, de megint előjött a red zone betegségünk és újfent képtelenek voltunk megtenni az utolsó yardokat. Ebben a szezonban számunkra ennyi volt, de rengetegek tanultunk belőle, bőven kijöttek a hiányosságaink, amiket a holtszezonban gyakorolhatunk.

 

Nagyon nehéz párharcra számíthatott a Tatabánya Mustangs, amely a keleti második Rebels Oldboys vendégeként lépett pályára. A legnagyobb kérdés számukra az volt, hogy Nagy Tamás egészséges lesz-e a meccsre? A válasz igen volt.

Lesi Péter (6) továbbra is kirobbanó formában van

Lesi Péter (6) továbbra is kirobbanó formában van

A Lázadók viszont már az első félidőtől kezdve uralták a találkozót. Töreki János, majd Wellner Gábor elkapásával két labdabirtoklásnyi előnyre tettek szert a fővárosiak. A második játékrészben tovább hengerelt a Rebels. Orsós Attila mezőnygóljával kezdődött. Ezt követően Bálint Gábor interceptionje után Kiss Balázs futott touchdownt, majd Farkas Zoltán elkapásával újabb hatpontost tettek fel az eredményjelzőre. A hazaiak már a második negyedben érvénybe léptették a mercy rulet, miután Wellner másodjára is elkapott egy Lesi Péter átadást. A játékrész végén a Musztángok szereztek egy TD-t, Nagy Tamás passzát Mórocz András váltotta pontokra. 37-7 az állás a nagyszünetben.

A Mustangs (kékben) alig-alig tudta feltörni a Rebels védelmét

A Mustangs (kékben) alig-alig tudta feltörni a Rebels védelmét

A második félidő újabb hazai hatpontossal kezdődött, Zsikla Zoltán volt ezúttal Lesi célpontja. A Tatabánya válaszolni tudott, ismét Mórocz elkapásával. Az utolsó játékrészben is sikerült beérnie még egyszer a Rebels-nek az end zone-ba, ezúttal Bak Csaba futott a pontszerző területen belülre. Orsós Attila pedig beállította a végeredményt 51-14-re győzött a Rebels Oldboys és bejutott az elődöntőbe.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Rebels Oldboys-Tatabánya Mustangs 51-14 (14-0, 23-7, 7-7, 7-0)
Pontszerzők: Wellner Gábor 2 TD, Töreki János, Farkas Zoltán, Kiss Balázs, Zsikla Zoltán, Bak Csaba 1-1 TD, Orsós Attila 6 XP, illetve Mórocz András 2 TD, Pula Ákos 2 XP.

Lesi Tamás, a Rebels Oldboys vezetőedzője: Szerencsés mérkőzés volt, nekünk szinte minden összejött. Már az érmefeldobást is mi nyertük, egy rövid visszahordást követően a defense-ünk 3 playt engedett csak a tataiaknak. Nagyon jó hangulatban játszottunk a meccs elejétől kezdve, és bár a végére nagyon elfáradtunk, azért nem adtuk át a stafétát. Nagyon sportszerűen játszott az ellenfelünk. Küzdöttek végig, és ehhez gratulálok nekik.

Zahovay Ádám, a Tatabánya Mustangs vezetőedzője: Az Oldboys megmutatta, hogy mit tud hozni a rutin, mi pedig nem tudtuk felvenni a ritmust. Amikor tét nélkül, szívből kezdtünk játszani, akkor pislákolt bennünk a lendület, de villanásokkal nem lehet esélyünk a rájátszásban. Jövőre együtt maradunk, újra felvesszük a sisakot és csak a döntő lesz a cél.

Forrás: http://mafsz.org – RSS