Négy meccs óta nyeretlen a Milan – statisztikák

Négy mérkőzés óta nem tudott nyerni a Milan a bajnokságban, miután az előző fordulóban a Roma 4-1-es győzelemmel távozott a San Siróból. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a statisztikákat a vasárnapi meccsről.

– A La Gazzetta dello Sport szerint Gianluigi Donnarumma teljesített a legjobban a csapatból.

– A Milan legutóbb tavaly augusztusban a második fordulóban, a Napoli ellen kapott négy gólt.

– Ez sorozatban a negyedik meccs, amelyen a milánói együttes nem tudott győzni. A mérleg két döntetlen (Crotone-Milan 1-1, Inter-Milan 2-2) és két vereség (Milan-Roma 1-4, Milan-Empoli 1-2). Ennek ellenére a csapat az EL-selejtezőt érő 6. helyen áll.

– Mario Pasalic a Roma ellen szerzett találatával már 5 gólnál tart ebben a szezonban, így a negyedik a házi góllövőlistán. Emellett Pasalic a legeredményesebb középpályás Kucka (3) és Bonaventura (3) előtt a bajnokságban szerzett gólokat tekintve.

– Gabriel Paletta szezonbeli 4. piros lapját kapta meg tegnap a Roma elleni mérkőzésen, ezzel 1 kiállításra van attól, hogy beállítsa Luigi Apolloni rekordját, akit a 2000/2001-es idényben 5 alkalommal állítottak ki.

– A Milan tizenhárom egymást követő meccsén talált be az ellenfél kapujába.

– A statisztikák szerint a középpályások (Pasalic, Sosa, Mati Fernandez, valamint a csereként beálló Bertolacci – a szerk.) közül egyik játékos sem szerelt sikeresen. Összehasonlításképpen a vendégek részéről Daniele De Rossi 4, míg Radja Nainggolan 2 szerelést mutatott be a meccsen.

– Donnarummának 6 alkalommal kellett védenie a találkozón, míg Szcesny nevéhez csupán 1 védés fűződik.

>> MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:

>> JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

Játékos G GP KL KT CS SZ EK SL PL SP ÖP
Bertolacci 1 1 1 84% 19
De Sciglio 2 1 89% 37
Deulofeu 2 1 88% 41
Donnarumma 77% 35
Mati Fernandez 1 82% 22
Gomez 100% 2
Lapadula 1 2 5 1 80% 10
Ocampos 1 1 1 1 1 83% 6
Paletta 1 1 1 84% 51
Pasalic 1 3 1 1 83% 40
José Sosa 2 1 80% 61
Suso 1 2 1 1 84% 44
Vangioni 1 1 1 80% 40
Zapata 1 2 93% 55

Forrás: www.acmilan.hu – RSS