Négy magyar versenyzőnek is szoríthatunk a WSB idei kiírásában

Óriási eredménye ez a hazai ökölvívásnak, hiszen a tavalyi esztendőben Harcsa Zoltánon és Vadász Andráson kívül más honfitársunk nem léphetett a kötelek közé a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) egyedi csapatversenyén.

A World Series Boxing („WSB”) egy nemzetközi versenysorozat, amely már a 8. szériájánál tart. Az amatőr bokszolók krémjét és a profi karrierjük elején levő versenyzőket tömörítő tornán három kontinens (Európa, Ázsia és Amerika), összesen 11 csapata mérkőzik meg egymással 2018-ban, hogy eldöntsék, melyikük a legjobb.

Kiváló és tehetséges fiataljaink nemzetközi szinten is felhívták magukra a figyelmet, így a jelenleg legmagasabban jegyzett hazai amatőr bokszolónkon, Harcsa Zoltánon kívül a British Lionheartes csapata Virbán Martint és Kovács Richárdot is szerződtette erre az idényre, így a brit alakulat három magyar vitézt is a sorai között tudhat ebben az esztendőben.

„Rendkívül jól esett, hogy az angol csapat visszavárt, és Londont egyébként is nagyon szeretem, kellemes élmények kötnek oda. Szeretnék egy nagyon jó ökölvívást bemutatni és kihozni magamból a maximumot” – osztotta meg velünk gondolatait a sorozatba visszatérő Harcsa Zoltán.

Persze ötszörös magyar bajnokunk mellett olyanok is szorítóba lépnek majd a tornán, akik először szerepelhetnek ezen a különleges csapatmegmérettetésen. Kovács Richárd a jó hír hallatán honlapunknak így nyilatkozott: „Nagyon boldog voltam én is és az edzőm, Nagy Lajos is, amikor megtudtuk, hogy leszerződtetnek, mert ez egy óriási lehetőség számomra. Minél jobban szeretnék majd szerepelni, minél több meccset megnyerni, ez lesz a legfőbb célom a WSB-ben”.

Szaka Istvánt a szériába újonnan csatlakozó Croatian Knights igazolta le, így a szigetország mellett, déli szomszédunk alakulatában is találhatunk majd hazai versenyzőt. A „Horvát Lovagok”, a torna újoncai, pont a „Brit Oroszlánszívűekkel” csapnak majd össze az európai regionális selejtezőkön, ahol a fent említett három öklözőnk is szerepel.

Fantasztikus bokszolóinkkal hamarosan egy hosszabb interjút is olvashattok az örvendetes hírek kapcsán a boxing.hu –n!

A WSB küzdelmei február első hétvégéjén indulnak, természetesen honlapunk mindegyik öklözőnk mérkőzéseit nyomon követi majd és beszámol róluk.

Forrás: www.boxing.hu – RSS