Nagyköveteket keresnek

Három fiatallal szeretné bővíteni sportnagyköveti csapatát az UNIQA Biztosító Zrt. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik nemcsak sportágukban, de a tanulásban is igen eredményesek.

UP-info Ahogy 2013 óta mindig, ebben az évben is meghirdeti sportnagyköveti pályázatát az UNIQA Biztosító Zrt., melynek keretében olyan 7 és 18 év közötti diákok jelentkezését várják, akik nemcsak a sportban sikeresek, hanem a tanulmányi eredményük is kiváló. A programban az elmúlt két évben 16 diák vehetett részt 15 különböző sportágból, hárman csatlakozhatnak most ehhez a mezőnyhöz.

Vayai Dóra

Vajay Dóra is sportnagykövet

A támogatott fiatalok jelentős összegű sportszer- és sportruházat-vásárlási utalványt, valamint kísérőjükkel együtt sportágukra kiterjedő éves utasbiztosítást kapnak. Ezen kívül feladatot is bíznak rájuk: a biztosítót kell képviselniük több olyan rendezvényen is, amelyek az egészséges életmódot népszerűsítik.

„Az egészséges életmód és az egészségmegőrzés iránt elkötelezett társaságként olyan fiatal példaképeket keresünk, akik kitartásukkal és szorgalmukkal, valamint sikereikkel nemcsak a saját korosztályuk, hanem mindenki számára példaképek lehetnek” – hangsúlyozta Othmar Michl, az UNIQA vezérigazgatója.

A sportnagyköveti program sikerességét és folytatásának létjogosultságát bizonyítja például Egri Viktória sportlövő, aki támogatottként a sportlövő Európa-bajnokságon döntőbe jutott, és olimpiai kvótát szerzett.

Az UNIQA Biztosító idén is az ország minden részéből várja az általános vagy középiskolákban jól tanuló és valamelyik egyéni sportágban is sikeres diákok pályázatát, amelyet háromtagú szakmai zsűri bírál el.

A pályázatot 2016. május 15-éig lehet benyújtani a sportpalyazat@uniqa.hu címen.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS