Nagy győzelem – Az Eger legyőzte a címvédőt

egererdelyi2016

A Bajnokok Ligájában az Eger győzelemmel zárta a főtáblát. A hevesi együttes a címvédő Jug Dubrovnikot verte, így a második helyen zárta csoportját.

egererdelyi2016

(fotó: egrivizilabda.hu)

Volt tétje az Eger – Jug Dubrovnik mérkőzésnek, hiszen ha a hevesiek győznek, ők a harmadikok és a Bresciával kezdenek a Final Six-ben.

A mérkőzésen Perrone kezdte meg a gólgyártást, majd a hajrában Angyal válaszolt rá nagy góllal, így 1-1-et mutatott az eredményjelző. A második nyolc percben ismét vezetett a vendég együttes, de Erdélyi majd ismét ő egy ötösből 3-2-re módosította az állást a nagyszünetre. A fordulás után Fatovics egyenlített majd ismét jött Erdélyi, aki a harrmadikját lőtte, 4-3. Az utolsó nyolc percben varázsolt az Eger Csuk majd Hárai találatával már 6-3 volt másfél perccel a vége előtt, így hiába jöt fel egyre a címvédő kevés volt.

Az Eger győzelmével a második helyen végzett a csoportban és a Bresciával játszik majd a Haros döntő első meccsén az elődöntőbe jutásért.

Ami a további eredményeket illeti: A Barceloneta szépen búcsúzott ebben a csoportban, hiszen a Partizánt verte idegenben, míg a Po Recco hibátlan mérleggel zárta a főtáblát, hiszen a Hannovert verte. Az A-csoport hazai győzelmek születtek, hiszen a Szolnok két góllal nyert az OSC ellen, így kiesett az újbudai alakult. A Brescia is otthon győzött és biztosította be harmadik, továbbjutó helyét. A Spandau is begyűjtötte a három egységet a sereghajtó Nizza ellen.

A Bajnokok Ligája Final Sixbe jutott csapatok: Pro Recco, Szolnok (mindkét együttes az elődöntőben van) Eger, Jug Dubrovnik, Olympiakosz Pireusz, Brescia

Bajnokok Ligája, 10. (záró)forduló: (április 26., szerda)

ZF-Eger – Jug Dubrovnik 6-5 (1-1, 2-1, 1-1, 2-2)
Gólszerzők: Erdélyi 3, Angyal 1, Csuk 1, Hárai 1 ill. Benics 2, Perrone 1, Garcia 1, Fatovics 1

További eredmények: 

A-csoport:

Szolnoki Dózsa Közgép – A-Híd OSC Újbuda 10-8 (2-3, 1-1, 2-2, 5-2)
Gólszerzők.: Varga Dénes 3, Prlainovics 2, Younger 2, Vámos 1, Fülöp 1, Mezei 1, ill. Nikics 2, Zalánki 2, Drasko Brguljan 2, Salamon 1, Kovács 1

AN Brescia – Olympiakosz Pireusz 13-10 (2-2, 4-3, 1-1, 6-4)
Gólszerzők: Nora 3, Ubovics 3, Ch. Presciutti 2, Bertoli 2, Guerrato 1, Pakovics 1, N. Presciutti 1 ill. Geniduniasz 2, Murikisz 2, Janovics 2, Espanol 1, Buslje 1, Funtulisz 1, Delakasz 1

Spandau 04 – Nizza 11-6 (2-1, 4-2, 4-1, 1-2)
Gólszerzők: Dedovics 5, Marzouki 2, Saudadier 1, Jungling 1, Restovics 1 ill. Izdinsky 2, Monneret 2, Hansen 1, Cakics 1

Az A-csoport végeredménye:
1. Szolnok 28 pont
2. Olympiakosz 25 pont
3. Brescia 17 pont
4. OSC 12 pont
5. Spandau 7 pont
6. Nizza 0 pont

B-csoport:

Partizán Belgrád – Barceloneta 4-8 (0-1, 1-2, 2-3, 1-2)
Gólszerzők: Radanovics 1, Jankovics 1, Jasics 1, Radojevics 1 ill. Famera 5, Lozina 1, Mallarach 1,

Waspo Hannover – Pro Recco 7-10 (0-1, 0-1, 2-4, 5-4,)
Gólszerzők: Sekulics 2, Radovics 2, Darko Brguljan 1, Bukowski 1, Winkler 1 ill. D. Pijetlovics 3, Mandics 2, Sukno 1, Figari 1, Filipovics 1, Bodegas 1, Ivovics 1

A B-csoport végeredménye:
1. Pro Recco 30 pont
2. ZF-Eger 18 pont
3. Jug Dubrovnik 17 pont
4. Barceloneta 14 pont
5. Partizán Belgrád 4 pont
6. Waspo Hannover 3 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS