Munkába állt az OSC volt mestere!

© Unger Tamás

Immár új munkahelyén, a hét elején megbeszélést tartott új klubjának elnökével az újbudaiak volt edzője.

© Unger Tamás

Fotó: aligator.hu

Mint beszámoltunk róla, Vincze Balázs Szombathelyen folytatja munkáját. Az OSC volt mestere a szombathelyi klub szakmai igazgatója lett.

– Nem újkeletű a kapcsolatom a szombathelyi klubbal, már az alapítástól, 2004-től ilyen-olyan formában segítem az AVUS-tmondta Vincze Balázs. – Az első években szakmai igazgató voltam, aztán az élet másfelé sodort, aztán az utóbbi három esztendőben szorosra fűztük a kapcsolatunkat, hetente tartottam az AVUS-edzőknek Szombathelyen szakmai előadásokat. Nos, most a szerepvállalásomat komolyabb formába öntöttük, július 1-től a klub szakmai igazgatója vagyok. Úgy gondolom, minkét fél jól járt a megállapodással. Számomra vonzó volt, hogy rengeteg gyerek vízilabdázik Szombathelyen, kellemes és szép feladat vár rám, ami nem azért realizálódott, mert eljöttem az OSC-től, hanem már régóta beszélgettünk, hogy komolyabb szerepet vállalok az AVUS-nál. Vagyis a legkisebbektől az OB I-es csapatig bezárólag minden hozzám tartozik. Hogy mik az elképzeléseim, terveim? Az ifi,- serdülő, – és gyermekcsapat három éve az elsőosztályban szerepel, a jövőben is ez a cél, megtartani az OB I-et. Sőt, kis lépésekkel fokozatosan előbbre kell haladnunk, szeretnénk egyre jobb eredményeket elérni. Cél továbbá, hogy minél több gyereket tudjunk elcsábítani a vízilabdához, és ők megfelelő képzésben részesüljenek. S itt kapcsolódunk az OB I/B-t nyerő felnőtt csapathoz, amelyben 14-ből 11-en szombathelyi nevelésűek.: a jövőben is elsősorban a saját erőre akarunk támaszkodni. Ami a felnőtteket illeti, óriási eredmény értek el az OB I/B-s bajnoki címmel, de ahhoz, hogy letegyük a névjegyünket, muszáj erősítenünk. A legtöbb játékosnak ugyanis a tavalyi volt az első éve a másodosztályban, ősztől pedig már az OB-ben szerepelhet. Kell tehát a rutin, a tapasztalat is ahhoz, hogy ne csak átszállójegyet vegyünk a világ legerősebb bajnokságába – fejezte be a szakember az aligator.hu-nak. 

Tegyük hozzá, sok teendője lesz Vincze Balázsnak, hiszen a klub idén feljutott az Ob I-be, ráadásul újoncként. A felnőtt csapat vezetőedzője pedig marad Matajsz Márk.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS