Mr. Vízilabda visszavezetné a csúcsra a német férfi válogatottat

hagenstamm01

Az utolsó órájában van a sportág Németországban, de ezen változtatna a német szakember és kijutna a válogatottal a tokiói olimpiára.

hagenstamm01

Stamm lehet a németek megmentője (Fotó: Aleksandar Djorovic)

Részletes interjút közölt a Morgenpost Hagen Stamm szövetségi kapitánnyal. Mint ismeretes, az 56 éves szakember játékosként Európa-bajnok, Világkupa győztes, vb bronzérmes volt. A német válogatottat edzőként 2000 és 2012. között vezette. Négy év szünet után azonban most ismét új lendülettel, vállalta a feladatot.

Egy fordulópontnál vagyunk, legalább annyira, hogy eltűnhet a süllyesztőbe a német vízilabda – fogalmaz, hozzátéve, sok mindenen kell javítani, a sportágban, nemzetközi szinten meghatározóvá kell válnunk. Látom az esélyt arra, hogy kijussunk a 2020-as tokiói olimpiára. Ilyen helyzetben koncentrálni kell az erőnket. A hiányzó pénzt elő kell teremteni, talán én vagyok az egyetlen, aki tud segíteni – mondta Stamm.

Mr. Vízilabda – az interjúban így nevezik – közölte: a játékosállomány adott, de be kell építenünk fiatalokat is, meg kell adni nekik a lehetőséget majd fel kell térképeznünk a hiányosságaikat.

Szólt arról is, hogy számára a labdajátékok kiemelt helyen vannak az olimpián. Azt hiszem, fontos dolog, hogy ott legyen a vízilabda az olimpián – húzta alá Hagen Stamm.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS