Montella: “Szeretnénk győzelemmel zárni a szezont”

Elérkezett a 2016/2017-es szezon utolsó mérkőzése, vasárnap délután a Milan a Cagliari ellen lép pályára az olasz bajnokság zárófordulójában. Vincenzo Montella megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját, ahol elmondta, a csapat szeretné győzelemmel zárni az idényt.

“Könnyű szívvel megyünk Cagliariba, de egyben meg is akarjuk nyerni ezt a mérkőzést. Szeretnénk jól befejezni a szezont. Ezen a héten a srácok kaptak néhány szabadnapot a Bologna elleni mérkőzés után, majd megkezdtük az edzéseket és felkészültünk a mérkőzésre. A felállás? A meccsnapon fogok dönteni, mint általában. Ez egy nagyon pozitív szezon volt, a csapat jól teljesített, habár voltak nehéz periódusok. A legkeményebb időszak a január volt. Európa? Nem volt kétségem afelől, hogy elérjük-e a nemzetközi porondot. Mindig pozitív voltam és valójában sokáig az az érzésem volt, hogy talán sikerül a tabella 4. helyét is megszereznünk. Jól játszottunk, viszont nem volt meg mindig a folytonosság.”

“Remek alapot teremtettünk, a csapatban megvan az összetartás mind a pályán, mind pedig azon kívül. Ez nagyon sokat segített nekünk, és úgy érzem, ez az én személyes győzelmem. Nagyon büszke vagyok. Edzőként az egyik legjobb győzelmem volt Dohában, amikor megnyertük a szuperkupát. Sok játékos fejlődött a csapatból.”

“Bonaventura néhány napja újra edzeni kezdett, teljesen felépült. Most már csak játékra van szüksége és arra, hogy visszanyerje az önbizalmát. Nagyon elégedett vagyok vele és örülök, hogy a szezont velünk együtt fogja zárni a Cagliari ellen, még akkor is, ha csak a cserepadon fog kezdeni. Donnarumma? Nagyszerű értéke lett a csapatnak és nem eladó. A klub vezetősége azon dolgozik, hogy megtartsa őt. Gigio nem egy egyszerű játékos, hiszen azt szeretnénk, hogy ha ő lenne a jövő Milanjának alappillére.”

“Gattuso? Szeretnék nagyon sok szerencsét kívánni neki, és mindig elérhető leszek a számára. Nagyra becsülöm őt. Már beszéltünk és nagyon sok mindenben egyetértünk. Szerződéshosszabbítás? A következő héten fogunk róla tárgyalni, mielőtt elmegyek nyaralni. Úgy érzem, hogy sokkal tapasztaltabb edző lettem, és remélem, hogy ez a fejlődés kitart a következő szezonban is.” – tette hozzá.

 

Forrás: www.acmilan.hu – RSS