Montella: “Csak is a győzelemre összpontosítok”

A válogatott szünetet követően újra folytatódik az olasz bajnokság. A Milan ezúttal a remek formában lévő Napoli otthonába látogat a San Paolo stadionba. Vincenzo Montella, a csapat edzője megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját.

“Ezek azok a mérkőzések, amelyek az eredménytől függetlenül jó teljesítmény esetén nagy motivációt és önbizalmat adnak, amire a csapatnak szüksége van. Kemény mérkőzés lesz, de egy győzelem ugyanúgy három pontot ér, mint a jövőheti Torino elleni meccsen. Csak a győzelem megszerzésére összpontosítok. A Napoli játssza a legjobb focit egész Európában, de ez nem lehet kifogás. Minden adott számunkra, hogy 90 percen át megnehezítsük a Napoli dolgát.” – mondta Montella a meccs előtti sajtótájékoztatóján.

“Kezdjük megtalálni csapatként az identitásunkat. A legutóbbi két idegenbeli mérkőzésünket megnyertük és mindkét alkalommal kemény ellenfelekkel kellett szembenéznünk. Megvan a következetesség a játékstílusunkban. Sajnos nem áll rendelkezésemre az egész csapat, de így is jól szerepelhetünk.”

“Calhanoglunak kisebb izomsérülése van, míg Biglia már egy hete a csapattal edz, de még nem áll készen, hogy végigjátsszon 90 percet. Bonucci fizikailag és mentálisan is sokat fejlődött. Visszatért és a két mérkőzéses eltiltás jót tett. A Napoli elleni recept? A taktika nagyon fontos, de ezzel együtt az önbizalom is. Meg kell akadályoznunk, hogy gyorsan járassák a labdát, agresszívnak kell lennünk és törekedni a labdabirtoklásra.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS