Montella: “A játékosok szívvel-lélekkel játszottak”

Vasárnap este a Milan 3-2-re elveszítette a városi derbit és hiába egyenlített a csapat kétszer is, végül mindhárom pontot az Inter gyűjtötte be. Ezzel a vereséggel a piros-feketék lecsúsztak a 10. helyre a tabellán. Vincenzo Montella, a csapat trénere csalódottan nyilatkozott az eredmény miatt.

“Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, a játékosok szívvel-lélekkel játszottak és ez tetszett. Számos gólhelyzetünk adódott, de sokkal pontosabbnak kell lennünk a kapu előtt. Biztos vagyok benne, hogy ilyen teljesítménnyel nem fogunk mérkőzéseket elveszíteni. Láttam a játékosok szemében a visszavágás vágyát, de ez nem volt elég. Ilyen a labdarúgás.” – mondta Montella a mérkőzés lefújása után.

“A büntető? Nem akarok erről beszélni, D’Ambrosio nagyon okos volt. Így elveszíteni egy mérkőzést a 90. percben egy ilyen incidensnek köszönhetően egy olyan dolog, amit nem szívesen élnék át újra. A második félidőben a csapat remekül reagált, 7-8 komoly helyzetet is kialakítottunk. Úgy játszottunk, ahogy szerettem volna. Szégyen, hogy nem sikerült egy pontot sem szereznünk. Ennek ellenére a játékunk megfelelő módon javul és ezentúl optimistán várhatjuk a következő mérkőzéseket. Én úgy látom, hogy a pohár félig tele van és megvan az elhatározásom, hogy folytassam ezt a projektet.”

“Az Inter az első félidőben kapufát lőtt és szerzett egy olyan gólt, ami elkerülhető lett volna. Sokkal határozottabbak voltak a kapu előtt, mint mi és halálosak voltak az ellentámadásaik. Sajnos a góloknál nem volt szerencsénk.”

“Úgy gondolom, hogy a mérkőzés azért változott meg, mert büszkeséggel és elszántsággal kezdtünk el játszani. Biglia? Sajnos benne volt abban az incidensben, amiből a második kapott gól született, de mindazonáltal remekül irányított és blokkolta az Inter játékosait. Sajnos balszerencsés volt abban a szituációban. 4-3-3? Három naponta mérkőzéseket játszunk és nincs elég cserénk ahhoz, hogy folyamatosan a 4-3-3-as felállásban szerepeljünk. A két szélen csak Suso és Bonaventura bevethető. Vasárnap a 3-5-2-es felállással rengeteg helyzetet alakítottunk ki az Inter ellen. Bonucci? Nem miatta váltottunk játékrendszert.”

“Hiszem, hogy abszolút lehetséges az első négy hely egyikén végezni a szezon végén.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS