“Mindent megteszünk a pályán” – André Silva

André Silva és Patrick Cutrone, a Milan két fiatal csatára nyilatkozott a Chievo elleni 3-2-es győzelem után.

Mint ismert, a Milan vasárnap délután hátrányból fordítva legyőzte a Chievót és fontos három pontot szerzett. A találkozón Hakan Calhanoglu révén szerzett vezetést a rossoneri, azonban a vendégek egyenlítettek és még az első félidőben vezetéshez jutottak. A második játékrészben előbb Cutrone, majd André Silva volt eredményes. A portugál válogatott csatár sorozatban második gólját szerezte a Serie A-ban és mindkettő győzelmet ért a csapatnak.

“Nagyon örülök a Genoa elleni gólomnak és a mostaninak is. Nem vagyok egy zseni, de felnőttem és mindig keményen dolgozom. Könnyedén elveszíthettük volna a meccset 2-1-re, de nyerni akartunk. Boldog vagyok a gólom és a győzelem miatt. Még fiatal vagyok, türelmesnek kell lennem, keményen dolgozni és várni a lehetőségre, hogy gólt szerezzek.” – mondta André Silva.

Mint ismert, a sajtóban a téli átigazolási időszakban több alkalommal is felmerült André Silva esetleges klubváltása a kevés játéklehetőség miatt.

“A Milan játékosa vagyok és csak a Milanra koncentrálok, nem gondolok semmi másra. Ez volt az első alkalom, hogy elhagytam Portugáliát. Itt minden más, de a futball ugyanaz. Nem gondolom úgy, hogy az értem kifizetett átigazolási ár miatt nyomás lenne rajtam. Szükségem volt egy kis időre, hogy alkalmazkodjak egy új országhoz, egy új bajnoksághoz és egy új csapathoz. Nyugodt vagyok, hozzá kell szoknom a változásokhoz és ennek az a módja, hogy fejlődjek.”

“Csak a munkámat végeztem és azt vártam, hogy betalálok. Ugyanakkor a győzelem és a három pont a legfontosabb. Minden erőfeszítést megteszünk a pályán. Nem gondolok semmi másra, csak az edzésekre és a kemény munkára. Boldog vagyok és köszönettel tartozom mindenkinek.”

Silva mellett az egyenlítő gólt szerző Patrick Cutrone is megszólalt, aki ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 15 gólnál jár – ráadásul ez az első idénye.

“Ez a győzelem nagyon fontos volt, ezen az úton kell folytatnunk. Olyan meccs volt, amelyen kötelező volt a győzelem és egyszerűen nem veszíthettünk pontokat. A Chievo teljesen beállt védekezni a vezetés megszerzése után. Örülök, hogy sikerült feltámadnunk. Mindig megpróbálom a labdát követni és remélem, hogy továbbra is fejlődni fogok. Gattuso? Minden az ő érdeme és a szakmai stábé. Jól dolgozunk az edzéseken és egységességet mutatunk. Olasz válogatott? Nagyon izgatott vagyok, ez egy valóra vált álom. Nem számítottam arra, hogy meghívót kapok. Száz százalékot fogok nyújtani.” – mondta Cutrone.

“A gólom? A szüleimnek szeretném ajánlani ezt a gólt. Mindig támogattak engem és rengeteg áldozatot hoztak értem. Bajnokok Ligája? Nagyon hiszünk benne, de meccsről meccsre kell gondolkodnunk. Csak a három pont megszerzésére gondolunk. Következő két meccs? Kulcsfontosságú mérkőzések következnek, amelyeken két nagyszerű csapattal játszunk. A legjobban fel kell készülnünk ezekre a párharcokra.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS