Milan-Chievo: Statisztikák a mérkőzésről

Összegyűjtöttük a statisztikákat a Chievo elleni mérkőzésről. A piros-feketék szombat este hazai pályán 3-1-re legyőzték a veronai együttest.

– Carlos Bacca kétszer vette be az ellenfél kapuját, valamint az első félidőben tizenegyest hibázott – a Serie A-s pályafutása alatt először. Eddig összesen 7 büntetőt rúgott, ebből 6 gól lett. A kolumbiai csatár az előző 2 meccsen 3 gólt szerzett, így továbbra is vezeti a házi góllövőlistát 23 találkozón 11 szerzett bajnoki találattal.

– A La Gazzetta dello Sport értékelése szerint Bacca volt a legjobb a csapatból, míg a WhoScored.com internetes oldalnál José Sosa kapta a legmagasabb osztályzatot.

– A csapat ebben az idényben 10 alkalommal szerezte meg a vezetést a San Siróban és 9-szer győzött.

– Az előző 5 bajnoki mérkőzésén veretlen maradt a Milan, a mérleg 4 győzelem és 1 döntetlen. Így Montella legénysége a megszerezhető 15 pontból 13 pontot zsebelt be és sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg.

– Montella vezetésével a Milan ugyanannyi győzelmet (15) szerzett 27 forduló alatt, mint az előző szezonban összesen.

>> MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:

>> JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

Játékos G GP KL KT CS SZ EK SL SP ÖP
Bacca 2 7 4 3 1 86% 21
Bertolacci 4 84% 32
De Sciglio 1 1 1 87% 46
Deulofeu 1 1 2 1 3 1 84% 37
Donnarumma 78% 40
Kucka 100% 3
Lapadula 1 2 1 1 100% 13
Locatelli 2 83% 23
Ocampos 4 1 1 1 91% 23
Romagnoli 1 2 1 3 89% 44
José Sosa 1 1 5 76% 59
Suso 1 75% 12
Vangioni 1 1 3 2 70% 47
Zapata 1 1 88% 58

Forrás: www.acmilan.hu – RSS