Merkantil Bank Liga: Kikapott az MTK, a Kisvárda a listavezető

Kétszer is vert helyzetből állt fel a Kisvárda a Vác ellen (fotó: frissmedia.hu)

Az újonc Kazincbarcika 1–0-ra győzött az előző idényben még élvonalbeli Gyirmót FC otthonában a labdarúgó NB II vasárnapi, kilencedik fordulójában, melyben elszenvedte első vereségét az MTK, így a Kisvárda a Vác legyőzésével a tabella élére állt.

A labdarúgó NB II 9. fordulójában váltás történt a tabella élén: az MTK gyorsan hátrányba került Dorogon, és ugyan a kék-fehérek az egyenlítést ki tudták harcolni Baki Ákos fejesével, az újabb hazai gólra már nem volt válaszuk.

Az MTK botlását – ha nehezen is – ki tudta használni a Kisvárda, amely kétszer is hátrányba került a Vác vendégeként, de Horváth Zoltán duplájával végül megfordította a meccset, és ezzel Kondás Elemér csapata az élre állt.

Ami a dobogó legalsó fokáért vívott küzdelmet illeti: továbbra is remekel Vitelki Zoltán csapata, az újonc Kazincbarcika, amely ezúttal a Gyirmót FC Győr otthonából hozta el a három pontot.

A 9. fordulóban sem sikerült ez ugyanakkor a Soproni VSE-nek és az FC Csákvárnak, azaz továbbra is győzelem nélkül áll mindkét csapat.

Merkantil Bank NB II, 9. forduló:
Szolnoki MÁV FC–ZTE FC 2–0 (0–0)
Békéscsaba 1912 Előre–BFC Siófok 3–1 (2–0)
Nyíregyháza Spartacus–Soproni VSE 2–0 (1–0)
Gyirmót FC–Kazincbarcika 0–1 (0–0)
Dorogi FC–MTK Budapest 2–1 (1–0)
Vác FC–Kisvárda 2–3 (2–1)

Budaörsi SC–Mosonmagyaróvár 1–0 (0–0)
Budafoki MTE–ETO FC Győr 1–2 (1–2)
Ceglédi VSE–Csákvár 1–0 (1–0)
Soroksár SC–Szeged 2011 3–0 (2–0)

tabella

Forrás: www.mlsz.hu – RSS