Megdöntötték Maldonado egyik rekordját

GP2/3

2015. november 28. szombat, 18:10

Szerző: Strommer Benjamin

Ugyanis egészen eddig a venezuelai F1-es nyerte a legtöbb versenyt a GP2-ben. Mától a széria új sztárja, Stoffel Vandoorne a rekorder, aki a Ferrari pártfogoltját győzte le.

Az idei hetedik elsőségére törő belga Vandoorne a második helyről kezdhette meg a szezonzáró főversenyét Abu Dhabiban, és bár az első kanyarban lerajtolta a négy verseny alatt harmadszor pole-ból induló Pierre Gaslyt, a francia visszavette a vezetést. Vandoorne a negyedik körben állt véglegesen az élre, ügyesen kicselezve a Red Bull neveltjét: Gasly külső ívre húzódott, arra számítva, hogy Vandoorne a DRS-zónában próbálkozik meg előzéssel, mire a bajnoki címet már bebiztosító belga azonnal beszúrt mellé.

Bár a lágy abroncson rajtoló versenyzők hamar gumikopással szembesültek, Vandoorne-t ez sem akadályozta meg abban, hogy csaknem 10 másodperc előnnyel megszerezze GP2-es pályafutása 11. győzelmét, amellyel egyben új rekordot is döntött. A szériában 2011-ig versenyző Pastor Maldonado csúcsát adta át a múltnak, aki ráadásul négy szezon alatt jutott el eddig a mennyiségig, míg a jövőre valószínűleg japán Super Formula sorozatba lépő Vandoorne második évét fejezi be a szériában.

A Ferrari versenyzői akadémiájának tagja, Raffaele Marciello második pozíciót szerzett az őt támadó Mitch Evansszal szemben, míg a negyedik a Formula-1 helyett az utánpótlás-széria versenyén elinduló Alexander Rossi lett, aki eredményével bebiztosította a pontverseny második pozícióját Vandoorne mögött. Gaslyt az említett gumifogyás vetette vissza előbb, majd bokszutcai sebességtúllépésért 5 másodperces büntetést is kapott. A peches francia végül az 5. pozícióban ért célba.

A versenyen, ahol virtuális biztonsági autós fázis is volt, Alex Lynn szerezte meg a nyolcadik pozíciót, amely a holnapi, magyar idő szerint 11:20-kor induló sprintverseny rajtelsőségét is jelenti. A futam egyik különös pillanatát az indonéz Sean Gelael bakija jelentette, aki a bokszutcakijáratnál törte össze autóját.

A főverseny eredménye:

 

Versenyző

Csapat

Körök

Idő

Hátrány

1

S. Vandoorne

ART Grand Prix

31

1:03:32.405

 

2

R. Marciello

Trident

31

1:03:41.809

9.404

3

M. Evans

RUSSIAN TIME

31

1:03:42.732

10.327

4

A. Rossi

Racing Engineering

31

1:03:44.510

12.105

5

P. Gasly

DAMS

31

1:03:55.026

22.621

6

J. King

Racing Engineering

31

1:03:58.222

25.817

7

R. Haryanto

Campos Racing

31

1:03:58.811

26.406

8

A. Lynn

DAMS

31

1:03:59.393

26.988

9

A. Negrão

Arden International

31

1:04:02.817

30.412

10

N. Berthon

Daiko Team Lazarus

31

1:04:09.379

36.974

11

N. Matsushita

ART Grand Prix

31

1:04:14.344

41.939

12

S. Canamasas

Daiko Team Lazarus

31

1:04:15.510

43.105

13

S. Sirotkin

Rapax

31

1:04:16.463

44.058

14

R. Binder

MP Motorsport

31

1:04:18.387

45.982

15

O. Rowland

Status Grand Prix

31

1:04:26.971

54.566

16

G. Malja

Rapax

31

1:04:32.997

60.592

17

A. Pic

Campos Racing

31

1:04:35.001

62.596

18

M. Stöckinger

Status Grand Prix

31

1:04:52.803

80.398

 

S. Gelael

Carlin

25

53:03.679

DNF

 

D. Stoneman

Carlin

23

48:32.077

DNF

 

D. De Jong

Trident

14

31:48.081

DNF

 

A. Markelov

RUSSIAN TIME

13

28:57.545

DNF

 

N. Nato

Arden International

5

9:52.372

DNF

 

N. Latifi

MP Motorsport

5

9:53.997

DNF

Forrás: www.formula.hu – RSS