Még egy szezont játszana a Vasasban olimpiai bajnokunk

steinmetz adam akcio04

Egyeztetnie kell, de még egy idényt lehúzna a piros-kékeknél a center.

steinmetz adam akcio04

A napokban Steinmetz Ádámmal készített a vasassc.hu egy interjút, amelyben jövőjével kapcsolatban kifejtette: …egyeztetnem kell a vezetőedzővel, mindenesetre szeretnék még egy évet játszani.

A Vasas szezonjáról elmondta,  a szezon eleje nagyon jól alakult, a várakozásoknak megfelelően, sőt, egy kicsit talán afelett is. Mindannyiunknak jól ment a játék, elég hamar összeálltunk, annak ellenére, hogy több új játékosunk volt, benne három légióssal.  Aztán amikor bejutottunk a nyolc közé, érezhető volt egy kis kiengedés, ami meglátszott az eredményeken. A felsőházi rájátszásban is voltak ugyan jó pillanataink, de ekkorra eltiltás, betegségek és sok sérülés hátráltatott minket, személy szerint engem is, így nem tudtam 100 százalékot nyújtani – közölte.

A Vasas jövőjéről így nyilatkozott: Nehéz, hiszen a csapat összetétele mellett még a sorsolást sem ismerjük. Tavaly és idén is „az a vád ért minket”, hogy a kevésbé erős csoportba kerültünk, így könnyebb volt az út is a nyolc közé. Ez megítélés kérdése, azért rendesen meg kell küzdenünk a felsőházért. Ami engem illet, nagyon szeretek játszani, azt megígérhetem, hogy minden egyes mérkőzésen az vezérel majd, hogy győzzön a csapat, na meg az, hogy a fiataloknak minél többet segítsek a vízben – mondta Steinmetz Ádám.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS