Még egy évet vállal a kétszeres olimpiai bajnok klasszis

FradiEuroKupa20

Tervei szerint még egy évig folytatja játékos-pályafutását a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Madaras Norbert.

FradiEuroKupa20

A 37 éves játékos – aki szerdán Eurokupa-diadalt ünnepelt a Ferencvárossal – csütörtök este az M1 aktuális csatornán bejelentette: “Ha minden úgy alakul, ahogy tervezem, akkor még egy évig játszani fogok. Soha nem tudhatjuk, de valószínűleg az lesz az utolsó idényem”.

Már korábban gondolkodott azon, hogy mennyi van még benne, meddig tud magas szinten játszani, de egy-két hónapja már eldöntötte, még egy szezont vállal – mondta.

Megemlítette, hogy a román Digi Oradea elleni fináléban idegenben 12-6-ra megnyert első meccs után nem voltak feszültek, a nagy előny egészséges önbizalmat adott nekik.

“Nagyon sok döntőt játszottam, sok ilyen tapasztalat van a hátam mögött. Nagyon motivált vagyok általában is, de a finálék mindig tudtak adni egy kis pluszt” – utalt a szerdai, 7-7-es döntetlennel záruló visszavágóra Madaras, aki négy gólt lőtt a román együttesnek.

“Elégedett vagyok a pályafutásommal, függetlenül a tegnapi meccstől is. Ez egy hiányzó élmény volt, mert a Bajnokok Ligájában más a formátum, az itteni oda-visszavágós rendszer mindig más” – említette meg.
A jövő szombaton kezdődő bajnoki elődöntőről azt mondta, hogy az Eger ellen nem ők az esélyesek, de nem fognak feltartott kézzel játszani.

A másik ágon a címvédő Szolnok az OSC-vel mérkőzik a fináléért.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS