Mattia Caldara: “Nagyon könnyű volt a választás”

Pénteken egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be Gonzalo Higuaínt és Mattia Caldarát a közönségnek, utóbbi elmondása szerint egyáltalán nem volt nehéz meghoznia a döntést.

“Üdvözlök mindenkit. Az elmúlt néhány nap nagyon mozgalmas volt számomra. Amikor megérkeztem, a szurkolók nagy lelkesedéssel fogadtak és alig várom, hogy megkezdjem az új kalandot. A 33-as mezszámmal járó teher nehéz lesz. Amikor megérkeztem a Milanhoz, a klub dicsőséges múltjára gondoltam, valamint a világ legjobb védőire, akik itt játszottak, név szerint Maldini, Nesta vagy éppen Thiago Silva. Nagyon könnyű volt számomra a választás. Rendkívül hálás vagyok Leonardónak, aki hitt bennem és alig várom, hogy bebizonyítsam, méltó vagyok a csapathoz.” – nyilatkozta Caldara.

“Juventus? Ők voltak az elsők, akik bíztak bennem, amikor másfél évvel ezelőtt szerződtettek. Hittek bennem és ezért mindig hálás leszek. Most új kalandba vágok és nagy a felelősség a vállamon, de csak arra összpontosítok, hogy a legjobb teljesítménnyel álljak elő a Milanban. Gasperini? Két éven keresztül dolgoztam vele együtt az Atalantánál. Sokat fejlődtem fizikailag és mentálisan is az ő közreműködésével. Az előző szezonban játszottunk az Európa Ligában, így szereztem tapasztalatot a bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Ez jó alkalom volt ahhoz, hogy alkalmazkodjak egy különböző stílusú futballhoz és ez a tapasztalat nagyon hasznos egy játékos számára a fejlődésben. A bajnokin kívül plusz még egy meccset játszani egy héten belül sokkal másabb. Nagyon hálás vagyok az Atalantának mindenért, amit adtak nekem.”

“Izgatottan várom, hogy csatlakozzak a csapathoz. Örülök, hogy újra találkozhatok a korábbi csapattársaimmal, akikkel együtt játszottam az Atalantában. Nagyon erős a barátságunk, sokat meséltek a klubnál lévő nagyszerű légkörről és a változásokról. Tulajdonságaim? Az elmúlt két évben Gasperini edző nagyon jól megtanította nekem, hogyan kell emberfogást alkalmazni. Az emberfogásra specializálódtam, de az edző a hátulról való támadásépítést is kérte, ami alapvető jellemzője egy modern védőnek. Úgy gondolom, hogy az emberfogás az erősségem, de alkalmazkodnom kell más taktikai rendszerhez, amely eltér a háromvédős felállástól. Gyorsan kell alkalmazkodnom és teljesíteni az edző által adott feladatokat. Gattuso? Amint lezárult az átigazolás, beszéltem vele. Azt mondta, hogy nagyon sok munka vár ránk, a csapat fiatal játékosokból áll és mindenki szeretne nagyon jól teljesíteni. Alig várom, hogy megkezdjük a munkát. Hiszem, hogy sokat tudok adni a csapatnak és várom, hogy kezdődjön a szezon. Gattuso mindig egyenes és azt mondja, amit gondol. Elvárja, hogy a csapata kezdeményező illetve elszánt legyen, továbbá mindent beleadjon a mérkőzés megnyeréséért.”

“A San Siro az egyik legdicsőségesebb stadion Olaszországban. A legszenvedélyesebb és a legnagyobb élményeket nyújtja. A napokban éreztem a szurkolók szeretetét és szenvedélyét, nagy volt a lelkesedés. Nem számítottam erre. Hihetetlen volt hallgatni a szurkolók éneklését. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Bizonyítani akarom az értékemet.”

“Romagnoli? Az U21-es válogatottban játszottunk együtt. Ő egy kiváló játékos. Felmerült, hogy mi alkothatjuk az olasz válogatott védelmét a jövőben, de ezt a pályán be kell bizonyítanunk. Tudjuk, hogy a győzelemhez jó védekezésre van szükség, különösen az olasz bajnokságban. Ez a mi felelősségünk és reméljük a legjobbakat. Thiago Silva? Ő egy hihetetlen játékos volt. Láttam játszani Nestával és remélem, hogy mi fele annyit meg tudunk csinálni, mint amit ők véghez vittek.”

“Amikor jött ez a lehetőség, szinte lehetetlen lett volna nemet mondani a Milannak. A klub történelme és a csapatban megfordult védők azt mondatták velem, hogy ez lenne a legjobb megoldás számomra és örülök, hogy sikeresen lezárult az üzlet. Leonardo? Csodálatos ember, aki közvetlen és egyszerű. Még a televízión keresztül is ezt a benyomást kelti. Mindig azt mondja, amit gondol. Higuaín? Azt kívánom neki, hogy gólrekordot döntsön a szezonban. Megérdemli, mert ő egy fantasztikus játékos. Conti? Nagyon jó a kapcsolatom vele, ami még egészen az utánpótlásban töltött időszakig nyúlik vissza. Amikor meghallották, Andrea és Franck is azonnal üzent, hogy jöjjek a Milanba.” – fejezte be.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS