Matt a világnak

Összeállításunkban felidézzük az év legfontosabb történéseit, amelyek a tizennyolc éven aluli sakkozókról szólnak. Nagyszerű évet zártak, közülük többen már a felnőttmezőnyben is villognak.

Lakner Gábor Az idén is hangos nemzetközi sikereket arattak a korosztályos világversenyeken a magyar sakkozók, és a fiatalok közül többen már a felnőttmezőnyben is említésre méltó eredményeket jegyeznek.

Gledura Anand

Gledura Benjámin Anandot is legyőzte

A sort a 17 éves Gledura Benjáminnal kezdjük, aki megszerezte a nemzetközi nagymesteri címet, amellyel jelenleg a legfiatalabb magyarként büszkélkedhet. Idén még két normát kellett teljesítenie a cím elnyeréséhez, abból az egyiket Gibraltáron szerezte meg, többek között a világbajnok Anand legyőzésével. A világraszóló siker után a karlsruhei Grenke Openen meglett az utolsó hiányzó norma, és miután a papírmunka is befejeződött, a GM rövidítés szerepelhet Benji neve előtt. A felnőtt-sakkolimpián is bemutatkozhatott, Azerbajdzsánban négy győzelem, két döntetlen és két vereség volt a mérlege újoncként.

A felnőttek között vitézkedett Marjanovics Annamária is, a 15 éves sakkozó harmadikként zárt a női országos bajnokságon. Kántor Gergely (17) komoly fölénnyel megnyerte a felnőtt-villámsakkbajnokságot, de a hagyományos változatban is jól szerepelt, és az értékes, U20-as bajnoki címet is megszerezte.

A magyar válogatottak a csapatversenyekben is szépen szerepeltek. A Celjében megrendezett U18-as csapat Európa-bajnokságon veretlenül lett ezüstérmes a Gledura Benjámin, Korpa Bence, Kántor Gergely, Kaczúr Flórián, Juhász Ármin összetételű fiúcsapat, míg a leányok között ötödikként zárt az Egyed Judit, Gál Hanna Krisztina, Marjanovics Annamária összetételű válogatott.

A Poprádon megrendezett U16-os csapatolimpián az első együttes – Havasi Gergő, Kozák Ádám, Marjanovics Annamária, Marosi Levente és Czupor Attila – ötödik, a második, fiatalokból álló gárda pedig – Görcsi Gábor, Bohus Ádám, Pribelszky Bence, Egyed Judit, Kovács Judit összetételben – a huszonegyedik helyen végzett.

Gaál Zsóka Prága 1

Gaál Zsóka Európa-bajnok lett Prágában

Egyéniben sem ment éppen rosszul. A Prágában lebonyolított korcsoportos Európa-bajnokságon az U10-es leányok között Gaál Zsóka (9) győzött, Kozák Ádám (14) és Kántor Gergely egyaránt veretlenül, nyolcadikként zárt az U14-es, illetve az U18-as fiúk között. Utóbbi kategóriában Kaczúr Flórián (18) az utolsó fordulóban csúszott ki a tízből, és végül tizenharmadikként zárt.

A világbajnokságot az idén kétfelé bontották, a felső korcsoportokban nem indult magyar, a kicsik világbajnokságán azonban négy is, közülük ismét Gál Zsóka szerepelt a legjobban, aki kilencedikként zárt az U10-es lányok között.

A hazai korcsoportos rapidsakk-bajnokságot Hajdúböszörményben, a hagyományos versenyt Balatonlellén rendezték meg, utóbbin egyedül Gaál Zsóka tudott címet védeni. A versenyekről ITT, illetve ITT számoltunk be részletesen, az eredmények a linkeken olvashatóak. A gyermek- és ifjúsági csapatbajnokságnak megint csak Hajdúböszörmény adott otthont, a verseny pedig az Aquaréna Kőbánya történelmi duplázásával ért véget: először nyert ugyanaz a klub mindkét korosztályban.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS