Matt a világbajnoknak

A még két hónapig húszéves Rapport Richárd a Wijk aan Zee-ben zajló szupertornán legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. A magyar sakkozó sporttörténeti sikert ért el, amelynek kulcsa a Kállai Gábor szakíró által a világon egyedülállónak nevezett eredetiség.

Lakner Gábor Sporttörténeti győzelmet aratott Rapport Richárd a Wijk aan Zee-ben zajló szupertornán: a magyar nagymester legyőzte a világbajnok Magnus Carlsent. Rapport a világos bábukat vezethette Carlsen ellen, s mindössze 33 lépésre volt szüksége, hogy megnyerje a játszmát. Ez volt a hollandiai tornán az első győzelme, eddig három veresége és négy döntetlenje volt. Amióta Carlsen megvédte világbajnoki címét az orosz Szergej Karjakin ellen november végén, az első vereségét szenvedte el tétmeccsen.

carlsen-rapport

Rapport Richárd (jobbra) 33 lépésben nyert Magnus Carlsen ellen  •  Fotó: Alina l’Ami

Rapport Richárd a magyar felnőtt- és U20-as ranglistát is vezeti, igaz, utóbbi kategóriában már csak két hónapig szerepelhet, március 25-én ugyanis már a 21. születésnapját ünnepli. Attól kezdve hivatalosan is felnőttversenyzőnek számít, bár már évek óta csak a kora alapján mondhatjuk utánpótlás-versenyzőnek. Utoljára 2012-ben vett részt korosztályos világversenyen, akkor ezüstéremmel zárta az Athénban megrendezett U20-as világbajnokságot.

Névjegy
A szombathelyi születésű sakkozó mindig is előbb járt a korosztályánál, a mai napig ő a valaha volt legfiatalabb magyar versenyző, aki nemzetközi nagymester lett: 13 éves, 11 hónapos és 6 napos korában nyerte el a címet, megdöntve Lékó Péter rekordját. Ő a legfiatalabb magyar, aki elérte a 2700-as Élő-pontszámot, egyébként összesen öten voltak erre képesek a hazai versenyzők közül. 2015-ben az év legjobb sakkozójának választotta a magyar szövetség.

A Wijk aan Zee-ben zajló szupertorna hosszú évek óta az év legjelentősebb versenyei közé tartozik. Rapport Richárd 2014-ben szerepelhetett először, és két év szünet után idén újra meghívást kapott, és ha már ott volt, meglepte a világot.

„Ricsi sakk- és sporttörténeti sikert ért el, ugyanis tizenöt-húsz évente fordul elő, hogy magyar versenyző legyőzi az aktuális világbajnokot. A százötven éve íródó sakktörténetben hat-hét ilyen alkalom volt, és mindegyiket külön tartjuk számon” – helyezi kontextusba a fantasztikus győzelmet Kállai Gábor nemzetközi nagymester, sakkszakíró.

A magyar versenyző ezzel ráadásul nyomatékosította, hogy helye van a világbajnoki trónkövetelők között.

„A sakk világában jó ideje téma, hogy Carlsen kicsit fáradni látszik, nem tűnik olyan motiváltnak. Egyre gyakrabban kerül elő a kérdés, kik lehetnek azok a versenyzők, akik egyszer letaszíthatják a trónról, Ricsi pedig, nagy büszkeségünkre, eddig is a névsorban szerepelt – folytatja Kállai. – Egészen eredeti játéka és stílusa van, amely Wijk aan Zee-ben az amerikai Wesley So ellen mutatkozott meg legjobban. Sötéttel teljesen kiszámíthatatlan módon játszott, eljutott a győzelem kapujáig a kétezer-nyolcszáznyolcas Élő-pontszámmal bíró ellenfelével szemben. Ki merem jelenteni, hasonlóan eredeti játékos még nem volt a sakktörténelemben. Amennyiben Ricsi eljut odáig, hogy nem csupán bonyodalmat tud okozni, hanem azt uralni is képes lesz, akkor Carlsen valóban felkötheti…”

Az eredmények és Kállai Gábor prognózisa tükrében különösen megdöbbentő az az interjú, melyet Ricsi a chess24.hu szakportálnak adott szeptemberben. Egyebek mellett arról is beszél, hogy nem kap megfelelő támogatást, szponzorok híján pedig nem a világ legjobbjaival sakkozhat rendszeresen, ami komoly hátrányba hozza a nála kevésbé tehetséges versenyzőkkel szemben is. Márpedig a benne rejlő potenciált kár lenne veszni hagyni.

Kérdezzék csak meg Magnus Carlsent.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS