Matics Oroszlányban tesztelt

Rali

2015. szeptember 3. csütörtök, 08:26

Előfutóként és a licences kategóriában versenyzőként is részt vett Matics Mihály az Oroszlány Ralin, az ORB-ből jól ismert Mitsubishi Lancer Evo IX-esével. A távot így kétszer teljesítette, és összesen 93 gyorsasági kilométerrel lett gazdagabb.

A versenyt elsősorban tesztelésre használta, főleg a műszaki hiba miatt kimaradt Baranya Kupát akarta bepótolni, de egyben családi szórakozás is volt, hiszen az itinert ezúttal a többszörös bajnok lánya, Matics Barbara olvasta.

Matics-teszt-Oroszlany_02

„Nagyon jó kis verseny volt. Mivel előfutóként és a mezőnyben is indultam, nagyon pörgős volt a nap. Talán egyszer álltam negyven percet, azt leszámítva szinte végig kocsiban voltam” – mondta Matics.

„Két célom volt az Oroszlány Ralin: egyrészről az elmaradt teszteket szerettem volna bepótolni, másrészről pedig a Kassa Ralin elvesztett versenyhangulatot próbáltam visszaszerezni. Ez utóbbi kezdett visszajövögetni, de a teszt része még hasznosabb volt.”

„Nagyon sok dolgot ki tudtam próbálni, amit korábban összeszedegettem, még többet is, mint amivel a Baranya Kupára készültünk. Végig ugyanolyan gumival mentem, ami miatt a beállítási változtatásokat jobban éreztem. Biztos vagyok benne, hogy tudtunk gyorsulni és találtunk olyan dolgot, amit a Mecsek Ralin is használhatunk.”

Matics-teszt-Oroszlany_01

„Az időnket ugyan mérték, de a licences kategóriában nem tehetik közzé. Fogalmam sincs, hogy a többiekhez képest hol végeztünk volna, de nem is ez volt a fontos.”

„Jó volt újra a lányommal versenyezni. Nagyon ügyesen navigál, de nem szeretném, ha ezt a sportot választaná, mert féltem őt. Remélem, hogy ha időnként beül mellém, az elég neki.”

„Annyira felbuzdultam ezen a versenyen, hogy gondolkozom rajta, Kisvaszaron is elindulunk, ott még egyszer leellenőrzöm a mostani tapasztalataimat. Lehet, hogy ezzel vissza is tért a versenyhangulatom?”

Forrás: www.formula.hu – RSS