Matajsz Márk: reális a döntetlen

matajsza2

Szombathelyen nincsenek elkeseredve a hullajtott pontok miatt a rájátszás nyitányán. A csapatnál optimisták, és pozitívan várják a következő összecsapást. 

matajsza2

(Fotó: aligator.hu)

Mint ismeretes, a Szombathely pontokat hullajtott a rájátszás első fordulójában, hiszen otthon játszott döntetlent a BVSC-vel. Az aligatorok trénere azonban nincs letörve.

– Nagyon értékes pontot szereztünk egy nagyon jól felkészített, fiatalos, lendületes BVSC ellen – kezdte Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője. – Egy roppant közönségszórakoztató, gólban gazdag mérkőzés volt, egyszer mi vezettünk, egyszer ők, igazságos eredmény született. A küzdenitudással, az akarattal elégedett voltam, hiszen a fáradtságot legyőzve vízilabdáztak a srácok. Hajmási András hamar kipontozódott, így tulajdonképpen balkezes nélkül játszottuk végig a meccset. Takács Kristóf pedig nem volt teljesen egészséges. Meccs előtt nem egyeztem volna ki a döntetlennel, nyerni akartunk, ám a találkozó közben láttam, hogy fáradnak a srácok a jól felkészített BVSC ellen – utólag aláírom a döntetlent. Szerencsénk sem volt, többször is a kapufát találtuk el, ami után a gólvonalon táncolt a labda. S a végén is megnyerhettük volna a meccset, megvolt a helyzetünk. De a végén nekik is volt lehetőségük a gólszerzésre, ám kivédekeztük. Összességében tehát reális a döntetlen – fejezte be az aligator.hu-nak a vezetőedző.

Ami a további mérkőzést illeti, a Szombathely a hétvégén az ötödik Ceglédet fogadja.

A férfi Ob I/b tabellája:

1. Eszterházy Károly FSC 15 pont
2. Aligátor VUS 13 pont
3. Békéscsaba 12 pont
4. NEPTUN VSC 9 pont
5. Ceglédi VSE 9 pont
6. ASI DSE 9 pont
7. Racinet Honvéd 9 pont
8. BVSC-Zugló 7 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS