Matajsz Márk: ez egy más szint, máshogy kell játszani

szombathelymatajsz1

A férfi Ob I újoncának vezetőedzője, hasznosnak ítélte meg a szombathelyi tornát. Matajsz Márk szerint, mindenben kell fejlődniük.

szombathelymatajsz1

Öt vereséggel zárta a Szombathely a hétvégi felkészülési tornát, mely után a csapat vezetőedzője nyilatkozott.

Matajsz Márk: A torna abszolút elérte célját, nagyon jó, kemény öt meccseket játszottunk, a srácok el is fáradtak, különösen az utolsó meccsen lehetett ezt érezni. Rengeteg hiba jött elő, ezért is volt hasznos ez a viadal, rávilágított, miben kell fejlődnünk, hol tartunk. Például sebességben, passzok gyorsaságában – szinte mindenben előre kell lépnünk. Ez egy más szint, máshogy kell játszani. Valamennyi meccsen láttam jó dolgokat és olyanokat, amelyek nem tetszettek. A hajtás, küzdés rendben volt, tehát akadtak pozitívumok – a péntek esti, Kaposvár elleni mérkőzésen védekeztünk például a legjobban. Öt hét munka van mögöttünk, bízzunk, hogy ennél jobb lesz. Noha nagyon keveset dolgoztunk együtt az új fiúkkal, korai lenne őket értékelni, de sokkal több van bennük, többet is várok tőlük. Azért hoztuk ide őket, hogy húzzák a csapat szekerét, ebben még adósak maradtak, de még van idejük bizonyítani, csak a közös munka elején járunk  – fogalmazott a klub honlapjának a vezetőedző.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS