Massa visszatér a Ferrarihoz?

F1

2016. június 28. kedd, 15:33

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Williams, DPPI

A brazil F1-es pilótát már akkor temették, amikor a Ferrarinál versenyzett, most viszont csak egy kiugró lehetőségre vár – jövője még nem tisztázódott, de elhintette, hogy visszatérhet a Scuderiához.

Bár Felipe Massa többször is közel került hozzá, a Williamsnél eddig elkerülték a győzelmek, sőt a gárda színeiben idén még csak dobogóra sem állhatott. Ennek ellenére lelkesedése továbbra is töretlen, sőt Rob Smedley nyilatkozata alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a grove-i gárda 2017-ben valódi élcsapattá válik majd. Az F1i.com-nak adott interjújában Massa kitért arra, hogy maradni fog-e a Williamsnél, vagy csapatot vált-e, de arról is beszélt, hogy lehet, az idei lesz az utolsó Forma-1-ben töltött szezonja.

„Minden nyitott a Williamsen belül, aztán lehet más csapatnál is lesz lehetőség. Várni kell, aztán meglátjuk” – utalt Massa a jövőjére. „Szerintem még túl korai erről beszélni. Megértem, hogy a csapatok már gondolkoznak ezen, de lehetetlen megjósolni, hogy mi fog történni. Nem sietek sehová, egyelőre a versenyekre kell koncentrálni aztán pedig meglátjuk, mi fog történni.”

Amikor arról kérdezték a brazilt, hogy ez lehet-e az utolsó szezonja az F1-ben, így válaszolt: „Mindenre készen állok. Kész vagyok a maradásra, arra, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy élvezzem, amit csinálok. De kész vagyok arra is, hogy ha nem találok munkát, akkor valami egészen másra adjam a fejem! Nem szorít az idő, a döntést nem fogjuk elsietni. Ha remek lehetőséget kapok, akkor persze, folytatni szeretném, azt viszont nem akarom, hogy a mezőny végén autózzak, mert az egyáltalán nem okozna örömöt.”

Az F1i.com azt is felvetette Massának, hogy ebből fakadóan egy versenyképes Williams lenne-e az álma, de a brazil másféle választ adott: „Vagy esetleg ha akad érdekesebb lehetőség… Nem akarok neveket említeni, mert nem lenne helyes. De nem kiscsapatról van szó, hanem akár olyanról, amelynél már versenyeztem korábban, vagy amely folyamatosan a jobb teljesítményre törekszik.”

Massa eddig három csapatnál versenyzett pályafutása során, a Williams mellett a Saubernél és a Ferrarinál. Mivel a Sauber igencsak kiscsapatnak számít (még pontot sem szereztek 2016-ban), így csak egy lehetőség marad: a Scuderia, ahol Felipe Massa 2006 és 2013 között versenyzett, és aratta mind a tizenegy győzelmét.

Forrás: www.formula.hu – RSS