Märcz Tamás: a harmadik negyed végén elő kellett valamit húzni

benukupa2017070802

Märcz Tamás szerint hasznos mérkőzést játszottak a németek ellen, ami még a csapat javára válhat. Decker Attila a védekezésre hívta fel a figyelmet a mérkőzésen. 

benukupa2017070802

Märcz Tamás, a vizipolo.hu-nak: Kimozdítottak a komfortzónánkból, felbosszantottak sok játékost ezzel az agresszivitásukkal, amire oda kell figyelni, hogy ilyen ne történjen meg. Másrészt a játékstílusok hasonlíthat az ausztrálokéra, elől is, hátul is ezt a fajta játékot játsszák. Hasznos mérkőzéssé vált. Azon gondolkoztam, hogy erősebb ellenfelet kell találnunk a jövő hétre így azért nyugodtabb leszek. A harmadik negyed végén valamit elő kellett húzni: higgadtságot, nyugodtságot, pontosságot. Ami szükséges a jövőben is. A játékosok közti kvalitásbeli különbségek kiütköztek, valamint pontosak voltak, amikor pontosnak kellett lenni. Jó mérkőzés volt, kimondottan hasznos volt.

Decker Attila, a vizipolo.hu-nak: Brusztos, fizikálisan kemény mérkőzést játszottunk. A németeknek gratulálok, mert nagyon jól játszottak. Mi védekezésben csináltunk három-négy olyan hibát, amit át kell majd nézni. Megrázták magukat a fiúk az utolsó negyedben. Idegesítette őket az eredmény, van ennyi a két csapat között.

EMLÉKEZTETŐ:

BENU Kupa, második nap: 

Magyarország-Németország 15-9 (4-2, 2-2, 3-4, 6-1)

Magyarország: Decker A. – Manhercz 3, Vámos 3, Hosnányszky 2, Decker Á., Erdélyi 2, Hárai. Csere: Török, Zalánki 3, Gór-Nagy 1, Mezei 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Németország: Götz – van der Bosch 1, Real, Preuss, M. Stamm 1, Schulcz 1, Restovic. Csere: Strelezkij 2, Jüngling 3, Illinger 1, Tadin, Korbel. Szövetségi kapitány: Hagen Stamm

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS