Maldonado nem biztos jövőjében

F1

2015. október 8. csütörtök, 15:59

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Lotus F1 Team

Szerződése szólt 2016-ra, külön bejelentette őt a Lotus – Pastor Maldonado még sincs maradéktalanul meggyőződve arról, hogy helye van a következő évre az F1-ben.

A venezuelai versenyző maradását a Szingapúri Nagydíj után jelentette be a csapat – furcsa, hogy külön megerősítő közleményt adtak ki, hiszen a pilóta eleve hároméves szerződéssel érkezett a Lotushoz 2014-ben. A megegyezés azt jelenti, hogy Maldonado a Renault pilótájává válik, ha a francia gyártó jövőre átveszi a Lotust, a másik versenyző kiléte egyelőre nem ismert. A Renault már szándéknyilatkozatban kötelezte el magát a megállapodás mellett, Maldonadónak azonban ez is kevés: aggódik, hogy a tervek meghiúsulhatnak.

„Ki tudja? Nehéz ilyenre válaszolni” – mondta, amikor arról kérdezték, garanciát kapott-e a következő szezonra. „Továbbra is folyamatban van az egyezkedés. A szezon elején még úgy tűnt, egyszerűbb lesz, most már elhúzódik. Talán hamarosan történnie kell valaminek, de ki tudja? Az ilyenfajta tárgyalásokban vannak felfelé és lefelé ívelő időszakok, sosem lehetsz teljes mértékben biztos. A legjobbakat kívánom a csapatnak, mi pedig készen állunk, hogy minden körülmények között dolgozzunk.”

Maldonado korábbi nyilatkozatán érződik, nagyon várja, hogy gyári versenyző lehet: biztos benne, hogy a Renault érkezése pozitívan fog hatni a csapat teljesítményére. A pilóta az idei szezon előtt évekig együtt dolgozott a francia gyárral, egyetlen futamgyőzelmét a 2012-es Spanyol Nagydíjon is egy Renault-motoros Williamsszel szerezte.

Forrás: www.formula.hu – RSS