Magyarország az UEFA tíz kiválasztottja között

Az UEFA Végrehajtó Bizottsága június 22-23-i ülésén döntött arról, hogy mely országokkal írja alá elsőként az elmúlt év tavaszán elfogadott UEFA Játékvezető Konvencióhoz való csatlakozást.

mlszjb.jpg

Az európai szövetség hivatalos honlapján olvasható: hazánk is tagja a 10 országot érintő döntésnek.

Ez azt jelenti, hogy csütörtökön Kisteleki István, az MLSZ elnöke, Füzesy Zsolt főtitkár, Vágner László, a JB elnöke és Piller Sándor, a Konvenció magyar koordinátora Nyonba utazhat, ahol az UEFA elnöke, Michel Platini jelenlétében ünnepélyes keretek között sor kerül az egy éve várt eseményre.

A 2012-ig érvényes szerződés az évente megjelenő anyagi támogatás mellett továbbra is komoly kötelezettségeket jelent az MLSZ JB számára.

www.mlsz.hu