Magyar Kupa: a Groupama Arénában szerzett előnyt a Vidi

A fehérváriak 1-0-ra győzték le a Ferencvárost a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az Újpest alighanem eldöntötte a továbbjutást saját párharcában, a Békéscsaba egygólos előnyben utazik a Kozármisleny otthonába.

A Ferencváros egy Újpest elleni hazai vereséggel zárta az előző évet, és egy Videoton FC elleni hazai vereséggel kezdte az újat. A két botlás között nagy különbség, hogy míg a bajnokságban belefért a vereség, addig a Magyar Kupa negyeddöntőjében könnyen kieséshez vezethet a kudarc. A Vidi elleni mérkőzés könnyen alakulhatott volna másképp is, de a Fradi az első félidőben hiába játszott fölényben, elhibázta helyzeteit, a 42. percben pedig a védelem hatalmas hibájából gólt szereztek a vendégek: egy hosszan előreívelt labdát elnéztek a bekkek, a pár perccel korábban egy bravúrt is bemutató Dibusz Dénes is bizonytalanul mozdult ki kapujából, Feczesin Róbert így le tudott csapni a labdára, és a kapus fölött a hálóba bólintott (0-1). Hamar egyenlíthetett volna a Ferencváros, de Roland Lamah kihagyhatatlannak tűnő helyzetben nem tudott az üres kapuba passzolni. A második félidőben elkeseredetten támadott a Ferencváros, de a fehérváriak taktikusan, szervezetten futballozva tartották előnyüket, és 1-0-ra megnyerték a negyeddöntő első felvonását.
Az Újpest FC érvényre juttatta a papírformát, és fölényes, 8-1-es győzelmet aratott a harmadosztályú Tiszaújváros elleni hazai összecsapáson. A találkozó 11. percében a vendégek Katona Bence révén vezetést szereztek, de a félidő hajrájában szerzett két góllal fordítottak az újpestiek. A második félidőre felpörögtek az addig kissé fásultan futballozó hazaiak, és hat gólt szerezve eldöntötték a meccset, s minden bizonnyal a párharcot is.

Az NB III-as Kozármisleny Békéscsabán is igazolta korábbi jó hírét, egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet élvonalbeli riválisa otthonában, sőt, a 16. percben Beke Péter révén a vezetést is megszerezte. A csabaiak gyorsan váltani tudtak, és Birtalan Botond duplájával már a 33. percre megfordították az állást. A vendégeket nem törte le a két kapott gól, meccsben maradtak, és bár egyenlíteniük nem sikerült, tartották a minimális hátrányt, így a hazai visszavágó előtt megőrizték esélyüket a továbbjutásra.

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzések:

Ferencváros-Videoton FC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Feczesin a 42. percben

Békéscsabai Előre-HR Rent Kozármisleny 2-1 (2-1)
Gólszerző: Birtalan a 27., Birtalan a 33., ill. Beke a 16. percben

Újpest FC-Tiszaújváros 8-1 (2-1)
Gólszerző: Andrics a 42., Balogh a 45., Andrics a 48., Balogh az 57., Katona (öngól) a 60., Bardhi a 62., Hazard a 65., Mohl a 73., ill. Katona a 11. percben

Forrás: www.mlsz.hu – RSS