Magyar ezüstérem Belgiumból

Benko_Barbara.jpgBenkó Barbara, a Pilis Cross Country Club 17 esztendős hegyikerékpárosa vasárnap Houffalize-ben világkupafutamon állt rajthoz. A belgiumi XCO versenyen Barbi remek versenyzéssel a dobogó második fokáig jutott.

A rendkívül éles kűzdelmeket jelzi, hogy a győztes francia Devi Camille1:18:02-as ideje után a magyar hölgy 1:18:14-es idővel ért célba, megelőzve a szintén francia Bresset Julie-t, aki 1:18:39-et tekert. A junior hölgyek futamában több mint harmincan álltak rajthoz. Barbarának ezen eredménye bíztató a hétvégi, az UCI – Nemzetközi Kerékpáros-szövetség – versenynaptárában is szereplő pilisszántói Pilis Kupa előtt, mely egyben a Groupama Magyar Kupa 2. fordulója lesz.

Edző édesapja, Benkó László, így kommentálta az eseményt: „A rajt után a németek és a belgák erősen megindultak, 2 km után zárkózott fel Barbi az élbolyra; egy technikás lejtőn az ukrán és az egyik német lány elesett, ekkor lányom a 2. helyen állt és üldözőbe vette az akkor még vezető Thoma-t, a franciák pedig őt. Az első kör végén Barbi átvette a vezetést, azonban a 2. kört teljesítve sikerült az egyik franciának elmennie. Barbinak ideális, technikás pálya volt a belgiumi, azzal együtt, hogy az időjárás miatt elég poros volt a talaj.” 

www.sportforum.hu