Magabiztosan nyerte a Steelers a Keleti rangadót

A tavalyi ezüstérmes még pontot sem engedett a Nyíregyháza Tigers ellen a FEZEN Hungarian Football League-ben (HFL).

Keleti rangadót pótoltak az elmúlt hétvégén a HFL-ben. Mindkét csapat számára a tét az volt, hogy hazai pályán játszhassa az elődöntőt a playoffban. Ismerve a két csapatot egy kiélezett, parázs összecsapásra lehetett számítani, ami végül elmaradt.

Az első negyedben a Miskolc azonnal megszerezte a vezetést Andre Whyte futásával és Jónás Máté extrájával. A Tigrisek támadósora igyekezett egyenlíteni, de nem tudta a hazaiak védelmét feltörni. A Steelers visszakapta a labdát és a második negyed elején Mauricio Uribe elkapásával megduplázta előnyét. A Nyíregyháza ezt követően kezdett belejönni a játékba Troy Rice és Brian Gessel futásaival, de nem sikerült faragni a hátrányon. Az Acélosok ezután Whyte újabb futásával szereztek pontokat a félidő vége előtt. A Tigers még próbált touchdownt szerezni. Ezúttal Benő Márk harcias megiramodásai kerültek a középpontba, de maradt a három labdabirtoklásnyi különbség: 21-0.XIII FEZEN Hungarian bowl cover borító plakát

A harmadik negyed elején, a kick-off után visszaszerezte a malacbőrt a hazai gárda. Azonban az ellenfél irányítója, Vasyl Yordan eladta a játékszert, Szergej Ovcsarenko csapott le rá. Ez feltüzelte a Tigriseket, akik szépen építgették fel támadásukat és oda is értek a pontszerző terület közelébe, ám itt negyedik kísérletre nem sikerült TD-t szerezni. Ugyan Konkoly Péter elkapta a labdát, de már az end zone-on kívül. A harmadik játékrészben a Tigers keményen védekezett, megállította a vendéglátók akcióit. Panykó Patriknak még egy leütött passz is összejött. Újabb pontokat a borsodiak speciális egysége hozott össze, amikor Suller Ádám a puntolásnál elejtette a feladott labdát és a játékszerre Yevhen Rakhimov feküdt rá. Az utolsó játékrészben már Tóth Gábor irányíthatott, és főként a juniorok kaptak lehetőséget. Szép momentumokra voltak képesek az ifjoncok. Tóth és Benő megiramodásai folyamatosan nehéz helyzetbe keverték a Miskolcot. Touchdownt azonban nem tudtak szerezni. A hazaiak viszont végleg lezárták a párharcot, miután Tóth passzára Jónás Máté csapott le, aki egészen az end zone-ig vitte vissza a malacbőrt. Az extrát is belőtte, így 35-0-ra nyert a Miskolc Steelers. A Tigers már biztosan nem játszhat hazai pályán a playoffban.

Grafika: Hungarian Football

Miskolc Steelers-Nyíregyhza Tigers 35-0 (7-0, 14-0, 7-0, 7-0)
Pontszerzők: Andre Whyte 2 TD, Mauricio Uribe, Jónás Máté, Yevhen Rakhimov 1-1 TD, Jónás Máté 5 XP.

Eaton Demetrius Lamar, a Miskolc Steelers vezetőedzője: A mérkőzésen valóban minden összejött nekünk, de azért néha szerencse is kellett. Megmutattuk, hogy jól felkészültünk a Tigers elleni rangadóra. Troyra is külön készültünk, nemcsak taktikailag, de mentálisan is. Viszont őt nem könnyű levenni a pályáról. Ez most nekünk sikerült.

Thomas Smythe, a Nyíregyháza Tigers vezetőedzője: A második félidőben a védelem nagyon keményen küzdött. Az utolsó két negyedben a Miskolc támadósora nem is tudott pontokat szerezni ellenünk! A mi offense-ünk viszont küszködött. Nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat, de az utolsó alapszakasz mérkőzésünkön mindenképp meg kell mutatnunk, hogy készen állunk a rájátszásra.FEZEN_MAFSZ

Forrás: http://mafsz.org – RSS