Magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő

A tavalyi ezüstérmes Steelers és a Gorillaz is győzni tudott, a Tigers pedig visszavágott Wanderers-nek az U19-es bajnokság 1. fordulójában.

Ősszel nem csak a válogatott van az előtérben, hanem az utánpótlás korosztály is. Az elmúlt hétvégén el is kezdődött az U19-es bajnokság, ahol sok csapat nagy reményekkel lépett pályára.

Szombaton a 2016-ban döntőbe jutó Miskolc Steelers a Gladiators csapatát fogadta. Az Acélvárosiaknál Szabó Martin pótlására Jónás Máté volt a megoldás, ami jó döntésnek bizonyult. A vendégeknél a 15 éves Kunkli László irányított. A borsodiak tűntek az esélyesebbnek, de az első negyed után a Gladiátorok ifjoncai vezettek 9-6-ra Németi Soma futásával, illetve Kovács Ádám mezőnygóljával. A Miskolc egy Szákai Patrik elkapással tudott csak válaszolni. A második negyedben viszont összekapta magát a borsodi egylet és Jónás Máté, valamint Berki Levente futásaival meg is szerezték a vezetést: 20-9.20170909_144925

A harmadik negyedre egy motivált Gladiators jött ki. A Steelers nem tudta első drive-ját kihasználni, így puntolt. A labda Németi Soma kezében landolt, aki több mint 60 yardot cipelte a játékszert. Közelről pedig az első félidőben már szép elkapásokat mutató Boruzs Kevin szerzett TD-t: 20-15. A Steelers viszont ismét összekapta magát a kezdeti sokkból és Szákai, illetve Jónás révén már elhúzott az acélvárosi egylet: 34-15. A Gladiators mindent megtett azért, hogy fordítson, de a hazai védelem kitartott, két interceptiont is jegyzett.

Fotó: Pálfalvi Katalin

Miskolc Steelers-Gladiators 34-15 (6-9, 14-0, 14-6, 0-0)
Pontszerzők: Jónás Máté, Szákai Patrik 2-2 TD, Berki Levente 1 TD, Jónás Máté 2 PAT, illetve Németi Soma, Boruzs Kevin 1-1 TD, Kovács Ádám 1 FG.

 

Szintén izgalmas párharcot hozott a Nyíregyháza Tigers és a Wanderers összecsapása. A két együttes tavaly már farkasszemet nézett egymással. Akkor a tét óriási volt, hiszen a győztes továbbléphetett a rájátszásba. Azt a találkozót a Vándorok nyerték meg.

Ez viszont már egy teljesen más összecsapás volt annak ellenére, hogy a Wanderers repülőrajtot vett az elején. A korábbi U17-es év játékosa, Lehmann Albert szerezte meg a vezetést a vendégeknek, ami után Tapodi Benjámin értékesítette az extrát. Nem telt el túl sok idő és újabb hatpontost rakott fel a táblára a Wanderers, ezúttal az U19-es válogatott Garajszki Ádám ért be az end zone-ba. Az első játékrész után nagyon úgy nézett ki, hogy a tavalyihoz hasonló meccs van kialakulóban. De a második negyedben a Tigrisek tettek arról, hogy ne így legyen. A Czecz András-Nagy Balázs páros jól működött, előbbi kétszer is TD-t érően találta meg utóbbit. A második hatpontosnál pedig Dobránszky Joel kapta el Czecz átadását, így a félidei szünetben már 14-13-as nyíregyházi előny volt.IMG_4798

A folytatásban egyik csapat sem akart nagyobb hibákat véteni, így egy taktikai csata dúlt inkább a pályán. A végén viszont a Tigers örülhetett, hiszen az utolsó negyedben Czecz András Dobrányszkyt ismét megtalálta, és ezzel 20-13-ra módosította az állást. Ez is lett a végeredmény.

Fotó: Németh Kristóf

Nyíregyháza Tigers-Wanderers 20-13 (0-13, 14-0, 0-0, 6-0)
Pontszerzők: Nagy Balázs 2 TD, Dobránszky Joel 1 TD és 1 PAT, illetve Lehmann Albert, Garajszki Ádám 1-1 TD, Tapodi Benjámin 1 XP.

 

Vasárnap nyugatra terelődött a figyelem. A Gorillaz Juniors Győrbe utazott, ahol a Sharks ifjoncaival mérkőztek meg és a vendégek főként egy egyéni teljesítménynek köszönhetően tudták megszerezni első idei győzelmüket.

Habár, az elején még a Cápák szerezték meg a vezetést Kovács Barnabás irányító futásával. A második negyedben már tudtak válaszolni Járai Richárd fiai Andrukonis Krzysztof futásával, majd Horváth Kristóf Farkas Mátét megtalálta a kétpontossal: 8-6-ra vezettek a Gorillák a szünetben.21733862_1634119563299498_187477845_o

A harmadik negyedben kiélezett csatát vívtak a felek, nem tudtak pontokat szerezni, ám az utolsó játékrészben eldőlt a találkozó. Ehhez Andrukonis Krzysztof két villanása elég volt. Először elkapóként szerzett TD-t, majd linebackerként egy interceptiont is visszahordott a pontszerző területig. Utóbbinál Bakos Bence értékesítette az extrát. Így a Gorillaz Juniors számára is jól kezdődött a szezon és 21-6-ra nyert a Cápák vendégeként.

Fotó: Járai Richárd biztosította

Győr Sharks- Gorillaz Junior 6-21 (6-0, 0-8, 0-0, 0-13)
Pontszerzők: Kovács Barnabás 1 TD, illetve Andrukonis Krzysztof 3 TD, Farkas Máté 1 PAT, Bakos Bence 1 XP.

 

A címvédő Budapest Wolves is pályára lépett a First Fielden Székesfehérvárott. Azonban a két csapat nem 11v11-es, hanem 9v9-es focit játszott, mivel az Enthroners így tudott indulni az U19-es bajnokságban.

A Farkasok valósággal erődemonstrációt tartottak az első fordulóban. Sokáig az osztrák felnőtt bajnokságban is pályára lépő Tóth-Meisels Ábel irányított és meg is villogatatta tehetségét. Az első félidőben már eldöntötte a fővárosi egylet a találkozót, 40-8-as előnyre tett szert. Tóth-Meisels 4 TD-passzt is kiosztott (3-at Varga Péternek, 1-et Széles Bálintnak). Azonban a futásokban sem maradtak el a Farkasok Széles az elkapott TD-je mellett egy futottat is jegyzet és az első félidőben Benke Ábel is egyszer beért. Erre mindössze egy Móré Gergő elkapott TD és kétpontos jött válaszul még az első negyedben.21457915_1499808216721457_1079233088486488874_o

A mercy rule érvénybe lépéséhez viszont a harmadik negyedig kellett várni, ekkor Benke ismét touchdownt szerzett. Az utolsó játékrészben már Gasparik Gergely is játéklehetőséget kapott, és ha már pályára lépett Varga Tamásnak dobott is egy TD-passzt. A Wolves magabiztos 54-8-as sikeréhez kétség sem fért.

Fotók: Kraus Gabriella

Fehérvár Enthroners-Budapest Wolves 8-54 (8-18, 0-22, 0-6, 0-8)
Pontszerzők: Móré Gergő 1 TD és 1 PAT, illetve Varga Péter 2 TD, Széles Bálint, Benke Ábel 2-2 TD, Varga Tamás 1 TD, Varga Péter, Róna Iván, Benke Ábel 1-1 PAT.

Forrás: http://mafsz.org – RSS