Lopez karnyújtásnyira került a Formula-E-től

Formula-E

2016. február 8. hétfő, 15:49

A kétszeres WTCC-bajnok Jose Maria Lopez kis híján már az elmúlt hétvégén megejtette debütálását az elektromos sorozatban, 2017-től azonban tényleg komolyan számol ezzel a lehetőséggel.

Lopez szombaton a Formula-E paddockjában vendégeskedett, annak apropóján, hogy a bajnokság éppen hazájában, az argentin fővárosban teljesítette a szezon negyedik versenyét.

A 32 éves pilóta pénteken még csak nyilatkozatokat adott, másnap azonban váratlanul már üléspróbán járt a DS Virginnél, hiszen Jean-Eric Vergne ételmérgezéssel ébredt, és felmerült annak lehetősége, hogy Lopez ugrik be a helyére. A francia végül az időmérőre már kellően jól érezte magát ahhoz, hogy autóba üljön, így a meseszerű bemutatkozás elmaradt, de a WTCC-pilóta fantáziáját így még az eddigieknél is jobban megmozgatta a Formula-E. A helyszínen az Autosportnak nyíltan beszélt arról, hogy a közeljövőben szívesen lenne aktív tagja a mezőnynek.

lr_l5r9459

„Nagyszerű lenne, ha részese lehetnék ennek a remek sorozatnak. Egyelőre azonban még meg van kötve a kezem a Citroen és a WTCC miatt, ám 2017-től kiszáll a Citroen, így a jövőben bármi lehetséges” – mondta.

Lopez váltását pedig megkönnyítheti, hogy a Citroen és a Virgin oldalán álló DS tulajdonképpen testvérvállalatok, és a két cégtől eddig sem állt távol a személyzetcsere. Nemrég például a Citroen technikai vezetője, Xavier Mestelan Pinon nyergelt át a Formula-E-programba.

Lopez elárulta, hogy nemrég ki is próbálhatta a DS Virgin autóját. „Már megejtettem egy kisebb tesztet a csapattal, amikor éppen nem volt elérhető versenyzőjük, én viszont pont kéznél voltam, így beugrottam az autóba néhány körre. A legfőbb különlegessége, hogy nincs jelen a megszokott motorhang, így mindent lehet hallani az autó körül: a váltót, a felfüggesztést vagy amikor a padlólemez a talajhoz ér. Nagyon furcsa érzés, de ez is egyfajta versenyzés, amelynek a színvonala ráadásul elképesztően magas” – mutatott rá.

„Jól ismerem a versenyzőket is, hiszen a múltban már többükkel megküzdöttem. Csapattársa voltam Loic Duvalnak, Jerome d’Ambrosiónak és Lucas di Grassinak is, ők pedig mind azt mondják, hogy a bajnokság nagyon-nagyon szórakoztató.”

Forrás: www.formula.hu – RSS