Levél Michel Platininek

kisteleki.jpg

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke betegsége miatt Budapesten nézte a szerda esti Törökország-Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés közvetítését, s felháborítónak minősítette Stuart Dougal skót játékvezetőnek azt az ítéletét, amelynek következménye Gera Zoltán kiállítása, s a javunkra meg nem adott 11-es volt.

– Az UEFA szabályai azonban egyértelműek, mindenki tisztában van azzal, hogy a mérkőzés végeredményét nem befolyásolhatjuk, azt nem lehet megváltoztatni – fűzte hozzá Kisteleki István. – Ugyanakkor mégis a leghatározottabban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy méltánytalanság történt. Igyekeztem a lehető legsportszerűbben fogalmazni abban a levélben, amit ma küldtem Michel Platininek, az UEFA elnökének. Arra kérem: győződjön meg személyesen arról, hogy miért, mit és hogyan ítélt a skót bíró. Meggyőződésem, hogy tétlenül nem mehetünk el a történtek mellett, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy Platini aligha fog a látottak ismeretében postafordultával sajnálkozó választ küldeni nekem. De ha nem teszünk semmit, akkor legközelebb ugyanez megismétlődhet velünk. Én magam természetesen nem javasolhatom és nem is kérem a bíró eltiltását, az azonban biztos, hogy egy ilyen jelzés számára nem lehet kedvező.

Az MLSZ elnöke kijelentette: sajnálja a csapatot, még ha egyáltalán nem is lehetünk biztosak abban, hogy ha történetesen a megítélt büntető alapján 1-0-ra vezetünk, akkor megnyerjük a mérkőzést.

– Az egy-nullát a 64. percben megérdemelték volna, mert azért tisztességgel megküzdöttek játékosaink. Most, ebben a kritikus helyzetben érzem csak igazán, hogy labdarúgásunknak milyen nagyszerű közönsége van, mert a vereség ellenére is millió jelét tapasztaljuk, hogy a szurkolók maximálisan mögöttünk állnak. A null-három után a válogatott nem tehet mást, mint októberben Málta, majd novemberben Moldova és Görögország ellen bizonyítja, hogy méltó erre – fejezte be Kisteleki István.

MTI