Lendületet ad a női futballnak a budapesti BL-döntő

Az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága szeptemberben határozott arról, hogy 2019-ben a magyar fővárosban rendezik a női Bajnokok Ligája döntőjét. Hazánk korábban még soha nem adott otthont európai klubsorozat döntőjének (a Videoton 1985-ben oda-visszavágós rendszerben küzdött meg a Real Madriddal az UEFA-kupában). A testület döntése azért is rangos, mert a 2019-es finálé helyszínét kimondottan a női BL szempontjai szerint választották ki. A mérkőzést – hosszú idő után első alkalommal – nem a férfi döntővel azonos helyszínen rendezi a szervezet.

Az esemény előkészítése érdekében helyszíni szemlére érkezett Budapestre az UEFA küldöttsége, melynek tagjai a Groupama Aréna biztosította lehetőségek mellett a város, a közlekedés adottságait is elemezték. Mint Christina Neubrand projektvezető, illetve Claudio Cailá-Müller projektmenedzser is kiemelte, a következő időszakban rendszeresek lesznek a kétoldalú egyeztetések, annak érdekében, hogy az UEFA hazánkban teltházas női BL-döntőt rendezzen meg. (A stadioncsúcsot egyébként München tartja, ahol 2012-ban több mint ötvenezren követték a finálét, melyet Budapest a Groupama Aréna befogadóképessége miatt biztosan nem dönthet meg.)

A sorozat évről évre fejlődik, míg 2001-ben, az indulás pillanatában 33 ország 33 csapata vett részt az akkor még női UEFA-kupának nevezett sorozatban, addig a 2009-es arculatváltás óta ugrásszerűen növekszik a színvonal és ezzel párhuzamosan a nézettség is. 2017-ben 49 ország 61 csapata vett részt a női BL-sorozatban.

A magyar bajnok MTK Budapest, amely nem kis meglepetésre a Jet-Sol Liga tavalyi rájátszásában legyőzte a korábban esélyesnek kikiáltott Ferencvárost, hazai négyestornán vett részt, és a harmadik helyet szerezte meg a selejtezőben. A BL egyéniségei között magyar válogatott labdarúgókat is találtunk, hiszen Jakabfi Zsanett a Wolfsburg játékosaként gólkirályként végzett a tavalyi idényben (4 mérkőzésen 8 góllal), de eredményes volt Vágó Fanny, az osztrák St. Pölten támadója is a sorozatban.

Az UEFA célja a szervezéssel összefüggésben, hogy Magyarországon – az eseménynek is köszönhetően – jelentősen fejlődjön a női labdarúgás, s ez az irány megegyezik az MLSZ stratégiai célkitűzésével is. Az év talán legrangosabb női labdarúgó-mérkőzésének magyarországi megrendezése, a szervezet reményei szerint, új híveket toboroz a női futballnak.

1J3A4720
uefa groupama2
1J3A4738
1J3A4700
1J3A4738
1J3A4521
1J3A4576
1J3A4602 Forrás: www.mlsz.hu – RSS