Lékó győzelmi reményekkel utazik a vb-re

lekopeter1.jpg

Sikeres felkészülés után, a sikeres szereplés a cél. Lékó Péter komoly felkészülés után bizakodva utazik Mexikóba, a szeptember 12-én kezdődő sakkvilágbajnoki tornára.

Lékó csaknem kéthónapos felkészülés után Szegeden elmondta, hogy az edzőjével, Arsak Petroszjannal és szekundánsaival töltött tarcali edzőbor során újításokat is bevezettek a felkészülésben, ami főként a kubai Domingueznek volt köszönhető, aki új ember Lékó csapatában.

"Igazán majd Mexikóban derül ki, hogy mennyire volt sikeres a felkészülés, hiszen a riválisok is hasonlóan sokat edzettek a nagy eseményre" – mondta Lékó, aki szerint az orosz Vlagyimir Kramnyik és az indiai Viswanathan Anand a vb legfőbb esélyese, de természetesen ő is a győzelem reményében utazik el a viadalra.

Lékó Elisztában, a világbajnok-jelöltek tornáján vívta ki a nyolcas döntőben való szereplés jogát, méghozzá kiváló játákkal, s Mexikóban szeretné azt a produkciót megismételni.

A magyar sakkozó úgy véli, az első forduló sok mindenről képet ad majd, hiszen azt követően már látszani fog, hogy ki mit szeretne játszani. Lékó segítőivel és feleségével, Szofival csütörtök hajnalban kel útra.
A szeptember 30-ig tartó mexikóvárosi nyolcfős csúcstorna kétfordulós rendszerben zajlik majd. Amennyiben Kramnyik megvédi címét, jövőre a bolgár Veszelin Topalovval játszik párosmérkőzést, ha más nyer Mexikóban, akkor az Kramnyik ellen ül majd asztalhoz 2008-ban.
A világbajnokság díjalapja 1,3 millió dollár, a győztes 390 ezer dollárt, a második 260, a harmadik 162 ezret kap. A nyolcadik helyezett 65 ezer dollárban részesül.

A világbajnoki döntő résztvevői az Élő-pontok sorrendjében: Viswanathan Anand (indiai, 2792), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2769), Alekszandr Morozevics (orosz, 2758), LÉKÓ PÉTER (2751), Levon Aronjan (örmény, 2750), Peter Szvidler (orosz, 2735), Borisz Gelfand (izraeli, 2733), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2726)

www.nssz.hu