Legalább tíz éremben bízik a szövetségi kapitány

uszas

Legalább tíz érem, köztük egynél több arany megszerzésében bízik Sós Csaba, a Glasgow-ban pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.

uszas

Az elutazás előtti keddi sajtótájékoztatón a szakember kiemelte: nem cél, hogy az együttes megismételje a két évvel ezelőtti, londoni teljesítményét, a tíz elsőséget, ami a valaha volt legjobb magyar szereplés. Hozzátette: ezeken a kontinensviadalokon derül ki igazán, “hol van a helyünk Európában”, ugyanis az olimpia évében rendezett Eb-kel ellentétben ezek az adott esztendő fő versenyei.

A szakvezető hangsúlyozta, kiegyensúlyozott a csapat, a fiatalok egyre erősebbek, s bízik benne, hogy az idősebb versenyzők is “tartják még az állásaikat”.

Hosszú Katinkával kapcsolatban Sós Csaba leszögezte, nincsenek elvárásai a háromszoros olimpiai bajnokkal szemben, neki ugyanis az elmúlt fél év után ez a mostani Európa-bajnokság csak egy kiindulópont, a célja a 2020-as tokiói ötkarikás játékok. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Hosszú a csapattól külön, csütörtökön utazik majd Glasgow-ba és új edzője, Petrov Árpád is elkíséri.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a szervezet minden segítséget megadott a versenyzőknek a legjobb eredmény eléréshez.

“Van, aki tanulni megy, van, aki döntőt akar úszni, van, aki érmet szerezne és van, aki az aranyra hajt, de én mindenkire büszke vagyok” – fogalmazott a sportvezető.

A Helsinkiben július elején rendezett junior Európa-bajnokságon négy aranyérmet nyert Milák Kristóf elmondta, a korosztályos viadalon nem volt olyan jó formában, az érettségi sokat kivett belőle, azonban az azt követő felkészülés után fejben és fizikálisan is ráhangolódott a felnőtt kontinensviadalra. Hozzátette, akkor lenne a legboldogabb, ha minden számban az egyéni legjobbját tudná úszni.
Németh Nándor idén nyáron már nem versenyezhetett a juniorok között, éppen ezért a márciusi, debreceni, országos bajnokságot követően már csak az Európa-bajnokságra kellett összpontosítania. Megjegyezte, nagyon jól sikerült a felkészülése, ugyanakkor például 100 méter gyorson három honfitársával is meg kell majd harcolnia.
“Reméljük, be tudjuk bizonyítani, hogy a legjobb csapat vagyunk Európában” – mondta a 18 éves versenyző a 4×100 méteres gyorsváltóról, amellyel tavaly a hazai rendezésű világbajnokságon nagy meglepetésre bronzot szerzett, így most társaival a legjobb európai stafétaként állnak rajthoz.

A pénteken kezdődő kontinensviadalon 30 fős magyar csapat versenyez majd.

(MTI-uszosport)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS