“Kvalifikálnunk kell magunkat az EL-be” – Gattuso

Habár a Milan számára csalódást keltően ért véget az Olasz kupa, a szezonból még hátra van két mérkőzés, amelyeken az Európa Liga-indulás a cél. Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője szerint nincs idő szomorkodni, hiszen két kulcsfontosságú meccs vár rájuk.

“A kupadöntő nagy csalódás volt, különösen a rengeteg szurkoló számára, akik támogattak minket. Ami engem illet, megpróbáltam nyugodt maradni, hiszen még két döntő fontosságú meccs vár ránk a Serie A-ban. Azt mondtam a játékosoknak, hogy magunk mögött kell hagynunk ezt a vereséget és csak erre a meccsre kell koncentrálnunk. Kötelességünk, hogy bejussunk az Európa Ligába.” – mondta Gattuso a találkozót megelőzően a sajtótájékoztatóján.

“Olaszországban mi játszottuk a legtöbb mérkőzést ebben a szezonban. Ha a 7. helyen végzünk, akkor június 11-e körül kell visszatérnünk, hogy lejátsszunk 6 selejtező meccset. Nagyon fontos lenne kvalifikálni magunkat közvetlenül a csoportkörbe és sokkal jobban szeretnék a következő szezonban az Európa Ligában játszani, mint otthon maradni.”

“Az Atalanta fizikai szempontból erős, a játékosaik nagyszerű mentalitással rendelkeznek és intenzív futballt játszanak. Úgy kell játszanunk, mint ahogy tettük a Juventus ellen az 55. percig. Figyelnünk kell az agresszív játékukra. Az Atalanta támadófutballt játszik, folyamatosan támadnak és fontos lenne, hogy ne hibázzunk. Nagy árat fizetsz, ha elveszíted a labdát. Köszönöm a játékosoknak az elmúlt napokban végzett munkájukat. Mindenki számára nagyon fájó volt a vereség, ezért elsősorban a mentális dolgokra összpontosítottam. Nem szabad senkit sem hibáztatnunk, a hibák részei a játéknak és támogatnunk kell egymást. Tegnap Gigio nyilatkozott a Milan TV-nek és rögtön vállalta a felelősséget. Kétszer is hibázott, de a legmagasabb szinten játszik. A futball szépsége, hogy mindig lehetőség van visszavágni.”

“André Silva? Mindenki tudja, hogy mit gondolok róla. Tehetséges és technikás játékos, de nagyon sokat kell fejlődnie, mert ha megkapja a lehetőséget, akkor többet kell kihoznia ezekből. Megkérdőjelezhetetlen a tehetsége, de többet kell tennie.”

“Követtem el hibákat. Tudom, hogy mit tettem és mit tett a csapatom. Tisztában vagyok azok okával, hogy bizonyos dolgok miért nem mennek jól. A csapatunk nagyon fiatal és ez normális. A legnagyobb félelmem az Olasz kupa döntő elvesztése volt. Most 180 perc játék vár ránk, amelyeken minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS