Kulcsár Krisztián: „Minden tőlünk telhető segítséget megadunk az úszószövetségnek!”

A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közgyűlésén Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte az úszótársadalmat. A sportvezető felszólalásában kifejtette: a MOB szerepe ugyan megváltozott, feladata marad továbbra is a szakmai javaslattétel, a programok alakítása, az ellenőrzés és az elfogadás – amihez továbbra is a partneri viszony fenntartására van szükség. Az eseményen részt vett Fábián László főtitkár is.

Mind az elnöki, mind a pénzügyi, mind az ellenőrző testületi beszámolót elfogadta a Magyar Úszó Szövetség évi rendes közgyűlése, illetve a tagszervezetek küldöttei jóváhagyták a 2017. évi szakmai és költségvetési tervet; az elnökség tagja lett Danks Emese (a Testnevelési Egyetem képviseletében), valamint dr. Rákosfalvy Zoltán, míg az ezúttal be nem töltött három helyre a következő közgyűlésen választanak tagokat.

Kulcsár Krisztián beszédében emlékeztetett: a magyar úszósport teljesítménye fantasztikus; Hajós Alfrédtól Hosszú Katinkáig összesen 73 olimpiai érmet nyertek, köztük 28 aranyat, amivel az úszósport az egyik legeredményesebb sportágunk lett az elmúlt néhány évtizedben. Méltatta a riói szereplést, majd jelentős sikernek nevezte, hogy Gyurta Dánielt beválasztották a NOB sportolói bizottságába. Elmondta azt is, hogy az úszás a mellett, hogy alapsportág, egyben az egyik legnépszerűbb is Magyarországon a labdarúgás mellett.

A MOB elnöke hangsúlyozta, hogy aaz elmúlt esztendőkbentöbb területen is jól működő szakmai együttműködésalakult ki a MOB és az Úszó Szövetség között. Bár az új sporttörvény hatályba lépését követően a MOB szerepe megváltozott és ezek a programok más szervezetekhez kerültek, feladatunk marad továbbra is a szakmai javaslattétel, a programok alakítása, az ellenőrzés és az elfogadás – amihez továbbra is a partneri viszony fenntartására van szükség. Mi a magunk részéről minden tőlünk telhető segítséget megadunk az úszószövetségnek az eredményesség megtartása, a sikeres vb-rendezés, a minél eredményesebb EYOF-szereplés, továbbá a tokiói olimpiai felkészülés érdekében.

Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok sportvezető kitért arra is, hogy a legnagyobb idei sporteseményünk minden tekintetben a FINA vizes vb, itt Budapesten és Balatonfüreden. „Sportdiplomáciai szempontból ez hallatlanul fontos és nemcsak a hazai közvélemény kíséri figyelemmel az eseményt, hanem a nemzetközi sportvilág is Magyarországra figyel. Ez a magyar úszósport, a Kormány és a MOB közös ügye és mindent megteszünk a sikeres rendezésért.”

Kulcsár Krisztián végül azt mondta, a Magyar Olimpiai Bizottság nyitottan és bizalommal áll a Magyar Úszó Szövetség vezetése mellett. Nem teszünk mást, és nem is tehetünk mást a jövőben sem, mint hogy a közös munkára koncentrálunk, a sportolók minél sikeresebb felkészülése és minél sikeresebb szereplése érdekében.” 

Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnök ezután felolvasta Navracsics Tibornak a közgyűléshez intézett levelét. Az Európai Bizottság sportért felelős biztosa többek között ezt írta: „Miután folyamatosan figyelemmel követem az Önök tevékenységét és a sportág eseményeit, így kijelenthetem, hogy méltán lehetnek büszkék eddigi teljesítményükre. Kívánom, hogy Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye, a budapesti-balatonfüredi FINA vb vigye jóhírét a magyar úszósportnak és évszázados hagyományainak, valamint, hogy a feltörekvő új úszónemzedékünk tagjai is úgy tündököljenek, mint ahogy jelen csillagaink is ragyognak az úszósport égboltján.”

Ezt követően Szántó Éva, a nyári FINA-világbajnokság szervezőcsapatának vezetője tartott tájékoztatót az eseményről, hangsúlyozva, a július 14-ei rajtra minden készen áll majd.

Bienert Gusztáv méltatta elődjét, Gyárfás Tamást többek között a 2017. évi világbajnokság Magyarországra hozataláért, amely hatalmas lökést ad a sportágnak. Az elnök közölte, a Sós Csaba vezetésével felállt edzőbizottság, illetve a megújult apparátus sokat dolgozott azon, hogy minden eddiginél optimálisabban, átláthatóbban osszák fel a forrásokat, hogy azok felhasználása a lehető leghatékonyabban szolgálja a sportág érdekeit. A sportvezető elmondta, a jelentősen javuló fővárosi uszodahelyzet mellett vidéken is több fejlesztés zajlik, továbbá az átigazolási rendszer megreformálását is kilátásba helyezte. 

Beszédét azzal zárta, hogy bár most mindenki a világbajnokságra koncentrál, szükséges egy 2024-ig szóló stratégia kidolgozása, illetve hogy decemberben méltó módon kívánják megünnepelni a MÚSZ fennállásának 110. évfordulóját.

(MOB-MÚSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter) 

 

Forrás: www.mob.hu – RSS