Krizsán a húszban

Az egy éve még U23-as Európa-bajnok, 23 esztendős Krizsán Xénia élete első olimpiáján kiegyensúlyozott teljesítménnyel a 16. helyen zárt. Honfitársa, Zsivoczky-Farkas Györgyi egyéni legjobbjával a nyolcadikként végzett.

reb Szombaton a hétpróbázók a versenyt, mi pedig a beszámolót hagytuk abba ott, hogy a 23 éves Krizsán Xénia négy számot követően a 23. helyen áll.

Vasárnap újabb három műfajban álltak rajthoz a sokoldalú sportolók, és az U23-as Európa-bajnok magyar a viadal végére jelentősen előrelépett.

krizsan_xenia_czegledi_zsolt04_mti

Krizsán Xénia 16. lett az olimpián  •  Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A már a felnőttek között is Eb-negyedik atléta 602 cm-vel kezdte a távolugrást, majd sikerült 608-ra javítania. Mivel a harmadik kísérlete érvénytelen lett, az előzőért járó 874 pontot gyűjtötte be, s őrizte a 23. helyét.

Gerellyel nagyszerűt alkotott Krizsán, hiszen minden kísérletével javított. A 48,02 m után 49,53-mal az idei legjobbját érte el, utoljára pedig majdnem ötven méterre szállt a szer (49,78, nem mellesleg a teljes mezőnyt nézve ötödik lett), így 856 ponttal gazdagodott, s a 17. pozícióba lépett fel.

Az emberpróbáló versengést a 800 m zárta, amelyet a tavaly még korosztályos eseményen is szereplő magyar 2:13,46 alatt teljesített. Az időeredményért járó 915 ponttal összesen 6257-et ért el, amely a 16. helyre rangsorolta (a 31 induló közül ketten nem fejezték be), amely élete első olimpiáján több mint megsüvegelendő teljesítmény.

A viadalt a belga Nafissatou Thiam nyerte meg a brit Jessica Ennis-Hill és a kanadai Theisen Eaton előtt. A szám másik magyarja, Zsivoczky-Farkas Györgyi több számban is remek eredményt elérve az igencsak előkelő nyolcadik helyen végzett (6442).

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS