Közelednek az álláspontok (?)

Tárgyalóasztalhoz ülnek a nem olimpiai sportágak és az MDSZ képviselői, hogy konszenzusos megoldás születhessen a diákolimpia jövőjével kapcsolatban. Dr. Mészáros János szerint az ügy pozitív fordulatot vett, Képes Gábor azonban egyelőre óvatosabban fogalmaz.

Nagy-Pál Tamás Úgy tűnik, akár konszenzusos megoldás is születhet abban az ügyben, amelyben tavaly októberben még hatalmas szakadék tátongott a felek között. A Magyar Diáksport Szövetség többszörösére emelte a diákolimpia licenc-, vagyis védjegyhasználati díját. A fallabdázóknak például korábban húszezer forintba került a diákolimpiai verseny megrendezése, de több mint háromszázezerre nőtt erre az évre. A alacsony költségvetésük miatt így nem tudják megrendezni a viadalt.

Squash

Idén nem lesz diákolimpia

Több sportág is hasonló cipőben jár, a súlyos helyzet tisztázása érdekében a MOB dr. Mészáros János elnök vezette nem olimpiai sportágak tagozata kérdőívet küldött a szövetségeknek, és már a válaszok értékelése is megtörtént.

„Először is arra voltunk kíváncsiak, egyáltalán hány olyan sportág van, amely alkalmas arra, hogy részt vegyen a diákolimpián? Hiszen ehhez különböző kritériumoknak kell megfelelni. Megtudtuk, hogy nagyjából húsz-huszonhárom sportág lehet érintett, melyek közül a legtöbben meg is említették problémaként a licencdíj emelkedését. Azt kérték, ne kerüljön ennyivel többe a rendezés csak azért, mert diákolimpiának hívják a versenyt.”

Az eredmény továbbították az MDSZ felé. Dr. Molnár László szakmai igazgató elmondása szerint azonnal párbeszédet kezdeményeztek a szövetségekkel. „Elmentünk az egyik megbeszélésre, és részletesen bemutattuk nekik a diákolimpia pénzügyi rendezésének hátterét. Elmondtuk, hogy a diákolimpia bejegyzett védjegy, így mindannyiunk közös érdeke, hogy meg is maradjon magas színvonalú versenysorozatnak. Már csak azért is, mert a sikeres szereplésért felvételi többletpontszám jár. Úgy érzem, megértették, hogy nem azért kérünk pénz, mert bevételt szeretnénk termelni, csak az elvárásoknak akarunk megfelelni. Ahhoz társulnak adminisztratív költségek is. Gondoljon bele: nekünk minden egyes versenyre el kell mennünk ellenőrizi, hogy minden megfelel-e a követelményeknek.”

A szakmai igazgató békülékenynek érezte a hangulatot. Fölajánlották a szövetségeknek: kisebb csoportokban kezdjenek tárgyalásokba, hogy külön-külön konszenzusos megoldásra juthassanak mindenkivel. Mészáros úgy érzi, ezzel egyértelműen pozitív fordulatot vett az ügy: „Már csak el kell jutni a közös álláspontra. Azt kell kideríteni, mekkora az az összeg, amely a sportágnak is elviselhető, de fedezi az MDSZ kiadásait is. Ha kell, továbbra is közreműködöm a tárgyalásokon, segítek közvetíteni a felek között.”

A fallabdázók szövetségének elnöke, Képes Gábor izgatottan várja a tárgyalásokat: „Bár fogalmam sincs, hogy pontosan mit is várjak tőlük. Ha az említett tájékoztatóból következtetek, akkor sok jóra nincs kilátás, mert az csak arról szólt, hogy miért kell ezt a hatalmas összeget beszedni tőlünk. Arról szó sem volt, hogy bármiből engednének. De miután a sportágak nagy része jelezte, hogy gondja van a pénz előteremtésével, talán megváltozott a véleményük.”

Képes szerint akár a várva várt kompromisszumos megoldás megszületésére is van esély, amely azt jelentené, hogy jövőre ismét diákolimpiát rendezhetnének. Idén már biztosan nem, hiszen az elkövetkező hétvégén tartják meg, országos diákbajnokság néven. „A feltételek ugyanazok, leszámítva, hogy az U19-es korosztály nem kap felvételi többletpontot. Ettől függetlenül nem lesz kevesebb induló. Az inkább befolyásolhatja a létszámot, hogy figyelmetlenek voltunk, és a ballagások hétvégéjére szerveztük a versenyt.”

Az élet tehát a névhasználat nélkül sem áll meg, ugyanakkor a sportágak és az MDSZ érdeke is nyilvánvalóan az, hogy valóban megoldás szülessen.

Az üggyel kapcsolatos korábbi cikkeink ITT és ITT.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS