Közel ötszáz bokszoló vehet részt a budapesti ifjúsági vb-n

Az eredetileg tervezettnél több, 80 ország közel 500 versenyzője vehet részt az augusztus 21. és 31. között sorra kerülő ifjúsági ökölvívó-világbajnokságon, a Duna Arénában.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Erdei Zsolt két érmet vár a magyar csapattól. Mint fogalmaz akkor lenne a legboldogabb, hogy ha ebből egy arany lenne. A nőknél Hámori Luca, míg a férfiaknál Bernáth Attila lehet a titkos favoritja az augusztusi eseménynek, ahol akár 500 nevező is lehet a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség döntése alapján.

„Az AIBA egyszerűen feltette a kérdést, hogy lehetne-e szabad nevezés annak ellenére, hogy ugye már a kvalifikációs tornál lezajlottak és akkor mondtuk, hogy részünkről nincs ennek semmi akadálya.”- nyilatkozta Erdei Zsolt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

Madár már átélhette, hogy milyen hazai közönség előtt versenyezni.

„Én emlékszem, amikor ’97-ben a Budapesti felnőtt világbajnokságon több ezer ember szurkolt nekem és az engem nagyon felemelően hatott rám és hihetetlen élmény a mai napig is tehát én azt gondolom, hogy az életben bármikor tudok ebből táplálkozni.”

A 21 évvel ezelőtti felnőtt ökölvívó világbajnokságot Erdei Zsolt hazai közönség előtt meg is nyerte. Az ifjúsági ökölvívók ugyanezt augusztus 20-a és 31-e között tehetik meg a Duna Arénában.