Kőszegfalvi Attila: „A Divízió I. egy új kihívás, lehetőség a bizonyításra!”

A Szombathely Crushers története első másodosztályú szezonjára készül, ám most osztrák edzője, Gildo Neyer nélkül.

Történelmet írt 2017-ben a Szombathely gárdája, hiszen Divízió II-es döntőben még egyszer sem szerepelt. Ez a jég megtört és a nyíregyházi fináléban az esélyesebb Tigers ellen egészen az utolsó negyedig vezettek, így a sansz is megvolt arra,16299332_1395154157174913_5874880874743714101_n hogy aranyat akasszanak a játékosok nyakába. Ám a Tigrisek kiváló erőkből álló védelme könyörtelenül kihasználta a puntoló egység hibáit. A Crushers amerikaifocistái azonban így sem vonulhattak le a pályáról leszegett fejjel, mert kitartóan küzdöttek a sok sérült ellenére és szép számmal követték őket szurkolóik az ország túlsó feléről. Ez a hozzáállás idén is kell majd, mert egy osztálynyival nő majd a tét! Ám nagy változás, hogy a másodosztály küzdelmeiben már nem tart a gárdával az osztrák sikeredző, Gildo Neyer.

Kőszegfalvi Attila elnökhelyettes is sajnálja, hogy a szakember már nem vezeti őket, de ettől függetlenül reméli, hogy a csapat 2018-ban zúzós teljesítménnyel lepi meg ellenfeleit.

Fotók: Bodorkós Máté, Vágvölgyi Bálint

Történetetek során először szerepeltek a Divízió I-ben. Mit jelent számotokra, hogy itt lehettek?
Egy új kihívás, lehetőség a bizonyításra, hogy nem csak egy hobby csapat vagyunk, akik a Divízió II-ben tudnak csak helytállni. Hanem képesek vagyunk fejlődni, erősödni és felvenni a versenyt. Már több évben is bejutottunk a rájátszásba, de ott mindig elfogyott az erő a csapatnál. Sajnos nem tudtunk egyszer se a döntőig jutni. Ez végre megtört tavaly és jó szezonnal magunk mögött, egy szuper csatát vívtunk.chrushers_vs_rebelsoldboy_20170702_sopron_bm5296_2246_86045_n

Miért lehet jó számotokra, hogy osztályt léptetek?
Szerintem minden csapatnak jobb, ha magasabb szintre tud lépni. Ezzel is megerősítve a vezetőséget, hogy jó úton járunk. És ha ezt ki tudjuk aknázni talán a város is jobban mellénk áll. Emellett ez a tény az utánpótlás fejlődését is elősegíti.

Mennyire alakult át a csapatotok a tavalyi szezonhoz képest?
A csapat velejét adó keménymag megmaradt. Néhány távozónk azért volt. Ők munka vagy iskola miatt nem tudták tovább nálunk vállalni a játékot. Viszont jöttek újak is.464720_szombathely_crushers_boda_troopers

Nemesbődön lesznek idén gondolom a meccseitek. Ez miért jó vagy rossz? A Divízió II-es döntő alapján a szurkolóitok mindenhova elkísérnek.
Nemesbőd itt van a város szomszédságában, nem egy nagy távolság. Itt sikerült a helyi önkormányzattal megállapodunk. Már régóta nem volt kihasználva a sportpálya, elkezdtük hát rendbe rakni, hogy edzésekre legyen saját pályánk. Még van vele munka bőven. Mérkőzést még nem tudnánk rajta normális körülmények közt megrendezni. Egyelőre itt még nem lesznek meccsek. Azokat továbbra is Szombathelyen rendezzük meg. Sajnos az első hazai mérkőzésünket még nem a meg szokott pályán tudjuk majd játszani, az SZSE pályán. Hanem egy közeli kisváros, Csepreg sportpályáján fogjuk fogadni első ellenfelünket a Cowbells 2 csapatát.És igen, nagyon lelkes szurkolóink vannak, akik mindenhova elkísérnek minket. Itt is szeretném Őket kiemelni. Hiszen amikor a csapat meghalja a szurkolói hangját egy külön erőt ad a pályán lévő játékosoknak. Szerintem kevés olyan csapat van, akiket a szurkolói az ország másik végébe is elkísérik egy meccsre. A tavalyi nyíregyházi döntőn szerintem volt vagy 70 szurkolónk, akik minket bíztattak.

Hogyan zajlott nálatok idén a felkészülés?
A felkészülés során nálunk nagy hangsúlyt fektetünk mind a technikai mind az erőnléti edzésekre. A csapat rendszeresen járt erőnléti edzőkhöz. Mellette persze az új játékosok beillesztése a csapatba, is fontos feladatunk volt. Ami a legfontosabb, hogy csapatként tudjunk a pályán dolgozni.A március 3-4-i közös felkészülés nagyon jól sikerült, csepregi edzőtáborban, a Győr Sharks csapatával együtt készült gőzerővel a tavaszi szezonra a Szombathely Crushers legénysége. Az edzőtáborban rengeteget dolgoztunk, fejlődtünk, a meglévő hibákat is kijavítottuk. Sok segítséget kaptunk a győri csapattól, akiknek ezúton is köszönjük a közös edzőtáborozást. Ismeretes, hogy vendégeink a HFL-ben, vagyis a kiemelt bajnokságban játszanak és amerikai játékosok, valamint edző is segíti munkájukat. A győriek közreműködésével nagyon sokat dolgoztunk a taktikákon, de át tudtuk beszélni a gyengéinket is. Szerintem technikailag és csapat szinten is sokat erősödtünk.464718_szombathely_crushers_boda_troopers

Mit gondolsz az idei Divízió I-es mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?
Nem szeretnék erőviszonyokról beszélni. Mindenki győzni akar és mindenki megtesz érte mindent a pályán. Lesznek a tavalyi Divízió II-ből ismerős ellenfelek, de ahogy követem a csapatok írásait, mindenhól nagy változások vannak. Szóval hiába ismerjük őket náluk is voltak átalakulások. Illetve lesz HFL-es egyesület második csapata is.

Mi lesz a csapat célja a másodosztályban?
Nálunk a kitűzött cél mindig a győzelem. A csapat, így fog felmenni minden meccsen a pályára. Természetesen a másodosztály aranyérmáárt akarunk küzdeni. Ha nem így indulnánk neki, akkor nem is lenne értelme. A mérkőzéseken majd kiderül, mennyire vagyunk erősek, illetve mennyire tudjuk ráerőltetni az adott ellenfélre a saját játékunkat. A legfontosabb cél, hogy a csapat a maximumot adja ki magából mérkőzésről mérkőzésre. Ha így teszünk, akkor bármi is lesz az eredmény emelt fővel mondhatjuk, hogy mi megtettünk mindent a céljainkért.

Alapítás éve: Jelenlegi egyesületi formájában 2013 óta
Hazai pálya: SzSE-pálya
Edzői stáb: Őri Csaba (vezetőedző), Tatár István (offense koordinátor), Tatár Sándor (defense koordinátor), Rozmann Ferenc (O-line, D-line)
Távozók: –
Érkezők: –Crushers2

Forrás: http://mafsz.org – RSS