Korszakváltás

Lelik Réka mozgalmas nyáron van túl: amellett, hogy egyik vezére volt az U18-as kosárlabda-válogatottnak a soproni Európa-bajnokságon, az is eldőlt, hogy az élvonalbeli BEAC-ban folytatja pályafutását.

Lakner Gábor A 17 éves, korosztályos válogatott kosárlabdázó, Lelik Réka a nővérét követve keveredett először kosárlabdapályára. Amíg a testvére gyakorolt, addig ő a lelátón írta a házi feladatát. Aztán az edző, Tursicsné Iván Kriszta addig győzködte, hogy álljon be, míg végül szerelést húzott, bár saját bevallása szerint akkor még nem nagyon találta el a palánkot sem. Aztán belejött, és a Telepes Tigrisek után átkerült a Csata DSE-be, ahol egészen idáig játszott.

Lelik Réka Csata DSE

Lelik Réka (labdával) a Csata DSE mezében  •  Forrás: MKOSZ

„Nagyon élveztem ezt a pár évet, és elszomorít, hogy távozom, de egy idő után mindentől meg kell válni. Nagyon sokat köszönhetek Krisztáéknak, rengeteget fejlődtem a Csatában eltöltött időszak alatt. Új helyzethez kell alkalmazkodnom, ezentúl nem a junior- és a kadetbajnokságban játszom, hanem a felnőttek között, és nagynevű játékosok lesznek az ellenfeleim.”

Arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, hogy Réka együttműködési megállapodás keretében kerül a BEAC-hoz, ahol az NB I/A-ban és az NB I/B-ben is szerepet kaphat. Az előzetes megbeszélések szerint nem is keveset.

„Lesznek ismerősök a csapatban, van, akivel a korosztályos válogatottban is együtt játszottam, de a felnőttekkel még nem találkoztam. Az edzőt, Balogh Juditot a válogatottból már ismerem, és nagyon megkedveltem nyáron. Lehet vele beszélgetni, megértjük egymást, szerintem izgalmas lesz a közös munka.”

És ha már szóba került a válogatott, említsük meg, hogy Rékát beválasztották a soproni U18-as Európa-bajnokság All Star-csapatába, ami jelzi, hogy nemzetközi összevetésben is megállja a helyét. A csapat a vb-indulást érő, ötödik helyen zárt, ami szintén jó eredmény.

U18 leány Eb magyar-francia 1

Réka az U18-as válogatottban  •  Forrás: FIBA

„Az volt a célunk, hogy a nyolcba jussunk, és amikor sikerült, mindenki belelkesedett, és várta az elődöntőt. Hogy nem sikerült, kisebb kudarcként érte a csapatot. Aztán összeszedtük magunkat, és kiharcoltuk a világbajnoki szereplést, aminek nagyon örültünk. Nem sok magyar csapat járt ott, így rendkívül boldogok voltunk.”

Réka saját teljesítményéről szerényen csak annyit mond: voltak gyengébb mérkőzései, de igyekezett jó átlagot hozni. A válogatottban gyakorta hátvédként, nem irányítóként szerepelt, ami közelebb is áll hozzá.

„Kriszta mondta először, hogy alkalmas vagyok az irányítóposztra, és ezért erre nevelt. De hogy őszinte legyek, nem szeretem ezt a posztot, szívesebben játszom inkább kettesben. Nem vagyok a leghatározottabb ember, és szeretem, ha ott van valaki mellettem, és segít.”

U18 leány Eb magyar-szerb 2

Lelik Réka jövőre az U19-es világbajnokságon is bizonyíthat  •  Forrás: FIBA

Az Európa-bajnokság után Réka végre pihenőt kapott, így feltöltődve jelentkezett edzésre az új klubjában.

„Eléggé rám fért a szabadság, mert az egész nyarat végigdolgoztam, igazából az egész évet. Most végre volt egy hónapom, amikor tudtam magammal is foglalkozni és nyaralhattam.”

A következő évad programja meglehetősen sűrű lesz, az élvonalbeli bemutatkozás mellett az érettségi és az U19-es világbajnokság is vár rá.

„Nem készültem még fel rá, mert nem szeretek előre gondolkodni. Tudom, hogy nehéz lesz, és még nem is sejtem, hogyan fogom kibírni, de valahogyan meg kell próbálni. Folytatom a kosárlabdát, élvezem, és csinálom, amíg tudom.”

A Csata DSE Réka távozásával sem marad ígéretes irányító nélkül. Kérdésünkre a 17 éves játékos elmondta: lesz, aki az örökébe lép.

„Nagyon sok tehetséges játékos van az alsóbb korosztályokban, például Angyal Barbi, Horváth Fruzsi vagy Boros Julcsi. Belőlük nagyon jó kosárlabdázó lehet, és az biztos, hogy jó kezekben vannak.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS